2023.08.09. 13:21
Univerzális játékossal egyezett meg a Tiszakécske
Alighogy újabb fontos pontot szerzett a jó erőkből álló Nyíregyháza ellen az NB II.-es Tiszakécskei LC, máris újabb játékos érkezését jelentette be hivatalos honlapján az együttes. Kiss Balázs több poszton is hasznára lehet a középpályán a Tisza-partiaknak.
Kiss Balázs (balra)
Fotó: Tiszakécskei LC
Kiss Balázs Nyíregyházán kezdett el futballozni, majd a Vasas akadémiáját végig járva a Siófok színeiben mutatkozhatott be a felnőtt labdarúgásban a másodosztályban. 2017 és 2022 között egyre stabilabb helyett vívott ki magának a Balaton partján a BFC kezdőcsapatában, összesen 124 tétmeccsen kapott szerepet, ezeken 15 gólt szerzett. Tavaly nyáron váltott, a szintén NB II.-es ETO FC Győr játékosa lett, ahol 23 találkozón kapott lehetőséget az első csapatban.
– Elől és hátul is jól érzem magam. Pályafutásom során játszottam már a védelemben és a támadószekcióban is. Több poszton is számíthatnak rám. Szerencsére sok mindenkit ismertem a tiszakécskei keretből, így a beilleszkedéssel nem lehet gond. Többször jártam már itt ellenfélként is. Minden feltétel adott a jó és kemény munkához, remélem, hogy sikeres szezonnak nézünk elébe – mondta a klubhonlapnak a játékos, aki szeretne minél több játéklehetőséget kiharcolni.