Szeretnek drámázni az Ifjúsági Otthonban

A Drámajátékos péntek estéket a Vastaps Produkciós Iroda szervezi, a foglalkozásokat Dani-Ördög Dalma drámatanár vezeti. Dalma évek óta vezet drámafoglalkozásokat abban az iskolában, ahol tanít. Tapasztalata szerint a drámajáték felszabadító légkört és nagy erejű tapasztalásokat hoz a gyerekek számára és ezért döntött úgy, hogy felnőttek számára is elérhetővé teszi az élményt.

- A játék nagyon ősi módszer a hétköznapi életben velünk történt esemény, élmény feldolgozására. Játszani kellemes, egyben felszabadító élmény is, a drámajáték pedig hatalmas teret ad életünk történéseinek feldolgozására. Először kísérleti jelleggel indultak ezek a péntek esték, de olyan sokan visszajárnak, hogy tovább folytattuk. A foglalkozások nyitottak, hiába van egy visszajáró mag, bárki újonnan becsatlakozó gyorsan felveheti a fonalat – mondta Dalma. A foglalkozásokon széles skálán mozognak a gyakorlatok: a könnyedebb, játékos feladatoktól a komoly, mély, saját élethelyzetből vett élmény közös, dramatikus feldolgozásáig bármi előkerülhet, a csoport aktuális érzelmi állapotától és a nyitottságától függően.

A játékok a szórakoztatáson túl mindig komoly önismereti tanulságokat is hordoznak: kihívás elé állítják a játékost, amiben kitágíthatja határait, visszajelzést kap kommunikációjáról és eddig ismeretlen oldalait tapasztalhatja meg, nem is sejtett tulajdonságokat bontakoztathat ki. De hogy is néz ki ez a gyakorlatban? Hogy megtudjuk, egy ilyen péntek estén mi is beugrottunk drámázni.

Bemelegítő gyakorlattal, majd ismerkedéssel kezdődött az este, aztán rákanyarodtunk az első kihívásra: négyes csoportokra oszlottunk és egy mesét, vagy teremtéstörténetet kellett írni egy adott kérdés alapján. A mi kérdésünk ez volt: Miért nem mosolyognak a halak?

Tíz percünk volt egy komplett teremtéstörténet megírására. Erre ugyan mit lehet írni? A csoportbölcsesség hatására, az ötletrohamból hamar egy komplett sztori kerekedett ki, amit aztán eljátszottunk. Minden történetet hahotázás kísért és nagy taps követett. Különleges élmény volt átélni azt, hogy ilyen rövid időhatárt szabva mennyire kiélesedik a kreativitás. Nagyszerű, kerek történeteket alkottak a csoportok.

A következő gyakorlatban minden csoport kapott egy-egy tárgyat, amit bármire lehetett használni, csak arra nem, ami az eredeti funkciója, mindezt a többiek előtt, eljátszva. Így lett a női táskából ágyékkötő, a székből roller, a ceruzahegyezőből szempillaspirál vagy az ásványvizes üvegből távcső. Kreativitás maximumra turbózva.

Az utolsó feladat a csoportok együttműködési készségét és gyorsaságát tette próbára. Két csoport két széksorban egy középen elhelyezett sálért versengett. Az egy sorban ülők megfogták egymás kezét és a sorban utolsóként helyet foglalónak egy jelet kellett értelmezni, ami ha azonos volt az instrukcióban meghatározottal, akkor meg kellett szorítania társa kezét, aki inegrületátvitel-szerűen tovább adta a szorítást az előtte ülőnek, és így tovább, míg az elöl ülőnek fel kellett kapnia a sálat, lehetőleg a rivális széksor csapata előtt.

Az este bizalompróbával zárult. Aki vállalta, beállhatott a csoport alkotta körbe és rábízhatta magát a többiekre: harangnyelv-szerűen, egyenes testtel eldőlt és csak abban bízhatott, hogy a csoport elkapja, nem hagyja lezuhanni a földre. Aki megpróbálta, legyőzte az eleséstől való elemi félelmét és bízni tudott, különleges és pozitív élményként számolt be róla.

Az este kellemes tanulságokat hordozott. Lehetetlen feladatnak tűnt rövid idő alatt történetet írni, azt eljátszani és egy tárgynak új funkciót találni úgy, hogy mélyen belénk van égve az, hogy mire használjuk az adott eszközt. De a saját kreativitás megsokszorozódik a csoport segítségével. Kritikus a saját sérülékenységünket és tehetségünk határait felvállalva – elég kreatív vagyok? vajon hogyan játszom? – mások elé állni azzal a kis produkcióval, ami tőlünk származik. Ezek után valahogy jobban tudunk bízni kreativitásunkban és helyzetmegoldó készségünkben, hiszen alaposan próbára tette őket az a péntek este.