Ceglédi úti óvoda

1 órája

Pöttöm Próba közlekedési versenyen vetélkedtek a kecskeméti óvodások – galériával

Huszadik alkalommal rendezték meg a közlekedési versenyt Kecskeméten, a Ceglédi úti óvodában. Az óvodásokat megszólító Pöttöm Próba elnevezésű megmérettetésen ezúttal 12 csapat mérte össze ügyességét a helyes közlekedéssel kapcsolatban.

Sebestyén Hajnalka

A Ceglédi úti óvoda közlekedés szempontjából nincs ideális helyen: vasút és forgalmas közút fogja közre. Az óvodapedagógusok szívügye, hogy a gyerekeket az életkori sajátosságaikhoz mérten a közlekedés területén minél több ismerettel felkészítse a balesetveszélyek elkerülésére. Ennek jegyében született meg a Pöttöm Próba közlekedési verseny ötlete is.

Pöttöm Próba, verseny, Kecskemét
Pöttöm Próba közlekedési versenyen vetélkedtek a kecskeméti óvodások
Fotó: Sebestyén Hajnalka

Jubileumi Pöttöm Próba

Pénteken tartották meg a 20. Pöttöm Próbát. A jubileumi eseményre ellátogatott kislányával együtt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Pászti András önkormányzati képviselő is. A versenyen a házigazdák mellett részt vett a Csigabiga, a Széchenyi sétányi, a Lánchíd utcai, az Ifjúság úti, a Csokor utcai, a Nyitra utcai, a Mikszáth Kálmán körúti, Hosszú utcai, Juhar utcai, Klapka utcai és a katonatelepi óvoda 6-6 fős csapata. 

Megújult az óvoda

A megnyitón köszöntőt mondott Fodorné Ivony Zsuzsanna óvodavezető és Szemereyné Pataki Klaudia. A polgármester külön kitért az óvoda nyári, nagy volumenű energetikai felújítására is. 

Változatos feladatok a közlekedési versenyen

A versenyen különböző elméleti és gyakorlati feladatokban mérik össze minden évben a tudásukat a csapatok játékos formában. Van például alkoholos szemüvegben bójagyűjtés, kerékpár-tartozékok válogatása, közlekedési tábla felismerése, kiválasztása és színezése, közlekedési puzzle kirakása, járművek hangjának felismerése, barkóba és sorverseny képkirakással. A játékoknál segítséget nyújtott Komáromi László, a Füredi Képzőközpont munkatársa, aki feleségével, Komárominé Anitával, a Ceglédi úti óvoda óvodapedagógusával közösen találta ki egykoron a versenyt. A feladatok koordinálásában részt vett még a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrkapitányság részéről dr. Fekecsné Szendrődi Roberta törzsőrmester, Geiszné Kamasz Erzsébet ny. rendőr őrnagy, valamint a Falugondnokok egyesülete.

Ajándék mindenkinek

Senki sem ment haza üres kézzel. Az első három helyezettet díjazták, de a többi csapat is kapott ajándékot. Első lett a Mikszáth Kálmán körúti óvoda, második a Csigabiga óvoda, harmadik a Csokor utcai óvoda csapata. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában