Közgyűlés

2 órája

Megalakult az új halasi képviselő-testület – galériával

Csütörtökön letette esküjét az új képviselő-testület, esküt tett Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester is. A közgyűlés a korábbi három helyett két bizottsággal működik majd. Fülöp Róbert polgármester szerint az új ciklus kisebb adminisztrációval, megújult struktúrával és nagyobb hatékonysággal működik majd.

Pozsgai Ákos

Az alakuló ülésen a 15 fős képviselő-testületből egy fő, dr. Bognárné F. Nagy Éva (Fidesz–KDNP) igazoltan volt távol. Dr. Kecskés Patrícia, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette az önkormányzati választás eredményét, e szerint 2024 és 2029 között Fülöp Róbert nyerte el a polgármesteri tisztséget, aki harmadik ciklusát kezdheti meg a város élén.

képviselő-testület, közgyűlés, Kiskunhalas
Letette esküjét az új képviselő-testület Kiskunhalason
Fotó: Pozsgai Ákos

A megalakult új közgyűlés tagjai újabb öt évre Kuris István Lászlót választotta főállású alpolgármesternek, majd a polgármester és az alpolgármester eskütétele után döntöttek a városvezetők illetményeiről és költségtérítéseiről, valamint elfogadták a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatát. A korábbi három helyett két bizottsággal működik majd a képviselő-testület. A Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságot dr. Skribanek Zoltán vezeti, míg a Humánpolitikai Bizottságot elnökének Stírné Prikidánovics Tímeát választották a képviselők.

A Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának vezetője dr. Skribanek Zoltán lett, míg a Mi Hazánk háromfős frakciójának Bús Józsefet választották.

Sikerült pótolni a lemaradást

Fülöp Róbert polgármester programbeszédében emlékeztetett, hogy tíz évvel ezelőtt tett először polgármesterként esküt, Kiskunhalas modernkori történetében az első polgári városvezetés ekkor jött létre. A városvezető szerint a környező településekhez képest komoly lemaradást sikerült pótolni az elmúlt évtizedben. Elindították az útépítési programot, az önkormányzathoz tartozó épületeket rendbe tették, túlnyomórészt energetikai fejlesztéseket hajtottak végre, valamint új alapokra helyezték a város turisztikai szolgáltatásait, felújították a város turisztikai látványosságait és újakat is létrehoztak. Új központi buszállomás épült, valamint új óvoda is a Kertvárosban.

– Ezzel együtt kijelenthető, hogy tíz év alatt behoztuk azt a hátrányt, amiben voltunk, és eljutottuk egy jó alapszintre mostanra – hangoztatta Fülöp Róbert polgármester. Hozzáfűzte: „Azt is figyelembe kell venni, hogy ezt az utat úgy tettük meg, hogy nagyon sok nehezítő tényező volt, amely akadályozott bennünket az előre jutásban: migrációs válság, Covid, a háborús infláció, amelyek hátráltattak, hogy ütemesebben haladjunk előre, mint ahogy szeretnénk.”

Kiemelte, hogy mára komoly adósságtehertől szabadult meg a város, gyakorlatilag nincs olyan hitele a városnak, amit fizetnie kellene. Fülöp Róbert szerint „a fejlődés lépett a nihil helyébe”, ez tetten érhető volt az elmúlt időszak képviselő-testületi ülésein is, ahol a beterjesztett határozati javaslatokat 99 százalék fölött egyhangú szavazattal fogadták el a képviselők, ami szerinte jól mutatja, hogy mára a város működését nem a politikai véleménykülönbség határozza meg, hanem a „fejlődéspárti többség” és a „bajkeverők”, akik „próbálnak zavaros vizeket teremteni”. A polgármester szerint azonban a fejlődéspártiak vannak többségben és mindenki ebbe az irányba szeretne menni.

A legfontosabb célkitűzések

Az elkövetkezendő időszak kiemelt célkitűzései között említette a Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítésének befejezését, a tervezett M9-es gyorsforgalmi utat, ami mindössze néhány kilométerre halad majd el a város közelében, Kunfehértó és Jánoshalma között, az ehhez kapcsolódó 53-as főút felújítását, valamint kerékpárút-építést, és a tervezett logisztikai központ megépítését, amelyek együtt komoly gazdasági fellendülést hozhatnak a városnak.

Az elkövetkezendő időszak legnagyobb kihívásnak azonban a Homokhátságot érintő vízutánpótlást nevezete, a szárazságtól szenved a város is. Helyi beruházásokkal igyekeznek pótolni a Sóstó vizét, valamint a Dong-ér-csatorna vízszintjének biztosítását.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában