Galériával / Videóval

2 órája

Az aradi vértanúkra emlékezve szépítették meg a Noszlopy Gáspár parkot a kadétok

Immár hagyomány, hogy a Noszlopy Gáspár parkban kezdődik el az október 6-i megemlékezések sora Kecskeméten. Így történt ez péntek reggel is, amikor az előző évekhez hasonlóan a Gáspár András Technikum kadétjai megszépítették Noszlopy Gáspár szobrát és a 48-as emlékkő környékét.

Horváth Péter

Gáldonyi Sándor őrnagy, a a Kecskeméti 13. Hadkiegészítő Toborzóiroda vezetője köszönetet mondott a református közösségnek és Zilahi Kálmánnak, a kecskeméti a Kecskeméti Református Egyházközség temetővezetőjének, aki a munkát koordinálta. Gáldonyi őrnagy kiemelte, hogy a kadétok évről évre megszépítik a parkot, ami az emlékezés mellett közösségformáló erővel is bír. Idén egy szakasznyi kilencedikes kadét tette rendbe a Noszlopy Gáspár parkot, Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola diákjai pedig zászlókat küldtek. 

Noszlopy Gáspár park, aradi vértanúk, Kecskemét
Kadétok szépítették meg a Noszlopy Gáspár parkot
Fotó: Horváth Péter

Dr. Fekete Gábor köszöntőjében kiemelte, hogy a park megtisztítása az emlékezésen túl arról is szól, hogy a kadétok ily módon is tesznek hazájukért. Fekete Gábor felidézte az aradi vértanúk érdemeit, és kivégzésük körülményeit, kiemelve azt, hogy ez sem tudta megfélemlíteni a magyarokat.

Az eseményen Somogyi Haroldné, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatóhelyettese mondott emlékező beszédet.

A városi megemlékezés vasárnap 10 órakor lesz az Aradi vértanúk terén, és 17 órakor a Nyíri erdőben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában