Kosárlabda

2 órája

A Kecskemét nyomás nélkül várhatja a címvédőt

A 2024/2025-ös bajnoki szezon első hazai meccse következik szombaton 19 órakor Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára, mely a címvédő Falco Szombathellyel csap össze a Messzi István Sportcsarnokban. Az esélyek nem a hazaiak mellett szólnak, így a Kecskemét nyomás nélkül játszhat.

Nyitray András

A múlt szombati szezonrajton végig küzdött a Kecskemét Szolnokon, és bár a favorit Olajbányász nyert, voltak pozitívumok is vendég oldalon. Az első szettben állva hagyta ellenfelét a Kecskemét, ezt azonban nem sikerült a további negyedekre állandósítani, így a végére a hazaiak felőrölték a gárdát. Ivkovic Stojan szakmai igazgató is úgy látja, hogy sokat fejlődtek tanítványai, ez mérkőzésről mérkőzésre folytatódhat. A szombathelyiek ellen is kőkemény meccsre van kilátás, a hírös városi gárda hite és akarata erős lesz a címvédő ellen is, annak ellenére, hogy nem a kecskemétiek mellett szólnak az esélyek. A Falco esélyt sem adott a rajton hazai pályán a PVSE-nek, a szombathelyiek 94–58-ra győzték le ellenfelüket, ráadásul azóta a Bajnokok Ligájában is pozitív élményekkel gazdagodtak, 84–75-re győztek a lengyel Slask Wroclaw otthonában.

Ivkovic Stojan, Kecskemét, kosárlabda,
Ivkovic Stojan, a Kecskemét szakmai igazgatója 
Fotó: Bús Csaba

Ivkovic Stojan tisztában van vele, hogy a legerősebb magyar klub lesz talán az ellenfelük, de nem feltartott kézzel fognak pályára lépni ezúttal sem fiataljai.

– Úgy gondolom, hogy az elmúlt két hónap munkája már meglátszik, fejlődtünk egyéni és csapatszinten is – nyilatkozta Ivkovic Stojan szakmai igazgató. – A Szolnok nagy nyomást helyezett ránk, és voltak periódusok, mikor stresszbe került fiatal csapatunk, de mikor már belendültek, akkor rendben volt minden. Reméljük, hogy minél erősebb meccsek lesznek, ezáltal még tovább fejlődünk, és kevesebb hullámzás lesz a játékunkban. Következő ellenfelünk, a Falco kiemelkedik a mezőnyből, csak pár csapatnak van esélye őket megszorongatni esetleg hazai pályán, főleg ha a kettős terhelés okozta fáradtság megmutatkozik rajtuk december, január környékén. Nálunk a héten többen influenzás betegséggel küzdöttek, bízom benne, hogy a meccsnapra mindenki bevethető lesz. A hitünk és akaratunk erős, mindent meg fogunk tenni a címvédő ellen szombaton hazai közönség előtt – zárta gondolatait a szakember.

Hazai pályán meglepetésben bízik a Kecskemét játékosa 

Bizakodik a hazaiak játékosa, Ivkovic Milán is a meccs előtt.

– Nagyon fizikális csatát vívtunk a Szolnokkal, amely során többet hibáztunk, mint ami belefér, ezen a Falco ellen szeretnénk javítani. A címvédővel találkozunk, tele van a keretük válogatott játékossal, mindig jó ellenük játszani ilyen szempontból. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de hazai pályán, szurkolóink segítségével lehet esélyünk arra, hogy meglepetést okozzunk – mondta a kecskemétiek játékosa. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában