KNP

3 órája

Még virágzik a százezer forintot érő homoki kikerics a Kiskunságban

Ha kirándulást, túrázást, nagy sétákat tervezünk, tökéletes helyen és időben vagyunk. Bács-Kiskun vármegye és a Kiskunság ugyanis ősszel remek látványt mutat. Ez köszönhető a gazdag élővilágnak is, többek között az olyan növényeknek, mint a homoki kikerics, amelynek virágzását még megcsodálhatjuk.

Vizi Zalán

A mostanság virágzó homoki kikericcsel a Kiskunság több területén találkozhatunk. Az 5-12 centiméter magasságú homoki kikerics (Colchicum arenarium) levelei keskenyek, körülbelül 8-15 centiméter hosszúak, a tokok aprók és mindig közvetlenül a talajfelszín felett találhatóak – írja honlapján a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.

homoki kikerics
Homoki kikerics
Forrás: knp.hu

A nyarat a föld alatt vészeli át a homoki kikerics

A homoki kikerics virágzása a levelei elszáradását követően történik. A forró nyarat a hagymagumó a föld alatt vészeli át, majd az őszi esők megérkezése után bontja rózsaszín virágát – olvasható a knp.hu oldalon. Mint írják, az őszi megporzás során a több, mint 10 centiméteres bibeszálban a hímivarsejtek a föld felszíne alá jutnak, ahol a megtermékenyítés történik. Toktermései az ezt követő tavasszal bújnak ki a föld alól, a levelekkel együtt.

Erős méreganyaggal védekezik a legelő állatok ellen

A legeltetés nem káros a homoki kikerics szempontjából, ugyanis a növényt a colchicin nevű erős méreganyagának köszönhetően a legelő állatok – főleg a szarvasmarhák – elkerülik. A fokozottan védett homoki kikerics mészkedvelő szubendemikus faj. Állományai leginkább homokpusztákon, homoki réteken és legelőkön találhatók. Természetvédelmi értéke 100 000 Forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában