2024.09.11. 16:12
A különös fényjelenség Imre herceg halálával kapcsolatos
Szent Imre feltételezett utolsó földi útját járják szeptember 14-én mindazok, akik részt vesznek a 33 kilométeres zarándok úton. A megemlékező utat hagyományteremtő szándékkal indították el a szervezők még 2012-ben, amely a herceg halálához köthető.
Szent Imre feltételezett utolsó földi útját járják be szombaton mindazok, akik részt vesznek a 33 kilométeres zarándok úton. A megemlékező utat hagyományteremtő szándékkal indították el a szervezők még 2012-ben, amely a herceg halálához köthető. Oláh István kiskőrösi szervező elmondta, hogy a tizenharmadik sétát, zarándoklatot felajánlják fiataljainkért, valamint a magyarság összefogásáért, tisztulásáért, felemelkedéséért, értékeinek felismeréséért és hitben való megerősödéséért. A program így alakul:
Gyülekezés 4:45-kor Soltvadkert-Selymesen a Selymes utca végén (53-as számú úton Soltvadkert felől érkezve, a vasutat elhagyva az első köves utca jobbra). A korai időpont miatt ajánlott lámpát hozni. Soltszentimrére a Csonka-toronyhoz várhatóan 16:30 óra körül érkezik a menet. A Szent Imre halálának időpontját mutató fényjelenség megtekintése után megemlékezéssel, majd szentmisével zárul a zarándoklat, amelyet Szaniszló Tibor plébános celebrál.
A szervezők lehetőséget teremtenek azok visszautaztatására, akik Selymesen hagyják a járművüket. A gépkocsik őrzéséről gondoskodnak. Akik ezt igénylik, azok jelezzék a rendezőknek, a busz szervezése miatt. A zarándoklathoz menet közben is lehet csatlakozni. Erről részletek a http://szentimrezarandoklat.hu honlapon találhatók. Igény szerint kísérő fogatokat, járműveket szerveznek, ha valaki nem bírná végig a gyaloglást.
Jelentkezés:
Villámlevél: [email protected]
Telefon: +36 20 346 5553
További információ:
http://szentimrezarandoklat.hu