2024.09.17. 16:52
Élre állt északon a Vasutas SK, nyugaton a Szalkszentmárton
A hétvégén a vármegyei harmadosztályú bajnokság Déli, Északi és Nyugati csoportjában a 4., a Közép csoportban a 2. fordulót rendezték meg.
A Déli csoportban rangadót vívott és nyert meg fölényesen a Bácsborsód, ugyanis a Bácsbokodot fogadták, és 11–0-ra elpáholták. A hazai gólgyártásból Török Endre nyolc találattal vette ki a részét. Kemény meccset nyert hazai pályán a Kelebia a Felsőszentiván ellen 3–2-re, ezzel a győzelemmel – akárcsak a Borsód – továbbra is hibátlan a Kelebia. Jobb gólkülönbségével a Hercegszántó áll kilenc ponttal a harmadik helyen, és a jó gólkülönbségről a mögöttünk álló hétvégén is igyekeztek gondoskodni, ugyanis 7–1 arányban győzték le a Kenderes SE gárdáját. Érdekesség, hogy az 56. percben még 1–1-re állt a meccs, azt követően indult be a hazai gólgyártás, amelyből Antalivics Martin három góllal vette ki a részét.
Déli csoport: Csátalja–Tataháza 3–0, Kelebia–Felsőszentiván 3–2, Hercegszántói FC–Kenderes SE 7–1, Madaras–Gara 0–12, Bácsborsód–Bácsbokod 11–0, Bajaszentistván–Sükösd 0–4, Tompa–Mélykút II. 8–1.
Az Északi csoportban a Vasutas SK vette át az Izsáktól a tabella élén a vezetést, a kiskunfélegyháziak a Katonatelep csapatát győzték le 3–1 arányban. Vezettek ugyan két percig a vendégek, a Vasutas azonban négy perc alatt megfordította az állást. Feljött a 2. helyre a mezőny többségénél eggyel kevesebb mérkőzést játszó Miklósi GYFE, a Pálmonostorát győzték le hazai pályán 4–0 arányban, Czigler Barnabás, Damásdi Tibor, Farkas Sándor és Czigler Bálint góljaival. Szomszédvéri derbit veszített el Szabadszálláson az Izsák, így visszaszorult a 3, helyre. A szállási Bem Zoltán és Sipos Márk már az első félidőben kialakította a találkozó végeredményét. A fülöpjakabi derbit a vendég Jakabszállás nyerte meg.
Északi csoport: Vasutas SK–Katonatelep 3–1, Fülöpszállás–SC Hírös-Ép II. 2–2, Kerekegyháza II.–Helvécia 1–3, Miklósi GYFE–Pálmonostora 4–0, Szabadszállás–Izsák 2–0, Fülöpjakab–Jakabszállás 1–3, Tiszaalpár–Bugac 0–4. A Városföld–Ballószög mérkőzést december 7-ére halasztották.
A Közép csoportban két forduló után a Kunfehértó vezeti a tabellát, a hétvégén a Kecel FC II. gárdáját győzték le, 5–1-re. A hazai csapatban Grácz Roland mesterhármassal vette ki a részét a sikerből. Újabb egygólos győzelmet aratott a bajnoki címvédő Kaskantyú, de ez zavarta a hazaiakat a legkevésbé, mert rangadón szerezték meg az értékes győzelmet, a vendég ugyanis a Soltvadkert második csapata volt. Egy pontot tudott elcsenni Jászszentlászlóról a Bócsa, amely így jelenleg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll. A 2. körben debütált a bajnoki rajtnál szabadnapos Kiskőrösi LC II., a Tiszasassal ismerkedtek meg előbb, majd vitték el onnan mind a három pontot.
Közép csoport: Balotaszállás–Kisszállás 3–0, Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE–Soltvadkerti TE Soltút II. 3–2, Jászszentlászló–Bócsa 1–1, Tiszasas–Kiskőrösi LC II. 1–2, Kunfehértó–Kecel FC II. 5–1.
Az előző fordulót követően éllovas Uszód ezen a hétvégén szabadnapos volt, ezt az évek óta a dobogóra vágyó Szalkszentmárton mindjárt ki is használta, a Dunaegyházát legyőzték 9–2 arányban, és átvették a vezetést. Heten osztoztak a kilenc gólon. Szomszédvári rangadót nyert a Szakmár a Bátya vendéglátójaként, Oktávovity Dominik és Salacz Attila találataival szerezték meg a győzelmet.
Nyugati csoport: Hajós–Kecel Senior 17–0, Dunapataj–Fajsz 1–1, Dunaszentbenedek–Dunavecse 3–3, Szentmárton–Dunaegyháza 9–2, Harta II.–Császártöltés 2–0, Szakmár–Bátya 2–0.
Vármegye III., Déli csoport
1. BÁCSBORSÓD 4 4 0 0 26-2 12
2. KELEBIA 4 4 0 0 14-4 12
3. HERCEGSZÁNTÓ 4 3 0 1 23-4 9
4. SÜKÖSD 4 3 0 1 17-7 9
5. FELSŐSZENTIVÁN 4 3 0 1 17-10 9
6. TOMPA 4 2 0 2 25-10 6
7. GARA 4 2 0 2 15-11 6
8. CSÁTALJA 4 2 0 2 6-9 6
9. KENDERES SE 4 1 1 2 11-14 4
10. BAJASZENTISTVÁN 4 1 0 3 3-14 3
11. BÁCSBOKOD 4 1 0 3 3-17 3
12. MÉLYKÚT II. 4 0 2 2 6-17 2
13. TATAHÁZA 4 0 1 3 2-20 1
14. MADARAS 4 0 0 4 3-32 0
Vármegye III., Északi csoport
1. VASUTAS SK 4 3 1 0 8-3 10
2. MIKLÓSI GYFE 3 3 0 0 13-3 9
3. IZSÁK 4 2 1 1 15-6 7
4. HELVÉCIA 3 2 1 0 8-3 7
5. PÁLMONOSTORA 4 2 1 1 8-6 7
6. BUGAC 3 2 0 1 7-4 6
7. KATONATELEP 4 2 0 2 6-11 6
8. FÜLÖPSZÁLLÁS 4 1 2 1 9-5 5
9. SC HÍRÖS-ÉP II. 4 1 2 1 8-7 5
10. SZABADSZÁLLÁS 4 1 2 1 4-5 5
11. VÁROSFÖLD 3 1 1 1 6-8 4
12. JAKABSZÁLLÁS 4 1 1 2 6-12 4
13. FÜLÖPJAKAB 4 1 0 3 12-10 3
14. KEREKEGYHÁZA II. 4 0 1 3 5-10 1
15. TISZAALPÁR 3 0 1 2 3-10 1
16. BALLÓSZÖG 3 0 0 3 3-18 0
Vármegye III., Közép csoport
1. KUNFEHÉRTÓ 2 2 0 0 10-2 6
2. KASKANTYÚ 2 2 0 0 5-3 6
3. BÓCSA 2 1 1 0 8-3 4
4. SOLTVADKERT II. 2 1 0 1 4-3 3
5. KISKŐRÖS II. 1 1 0 0 2-1 3
6. BALOTASZÁLLÁS 2 1 0 1 3-3 3
7. KECEL FC II. 2 1 0 1 4-5 3
8. JÁSZSZENTLÁSZLÓ 2 0 1 1 1-3 1
9. AKASZTÓ II. 1 0 0 1 1-5 0
10. KISSZÁLLÁS 2 0 0 2 1-5 0
11. TISZASAS 2 0 0 2 3-9 0
Vármegye III., Nyugati csoport
1. SZENTMÁRTON 4 4 0 0 29-5 12
2. USZÓD 3 3 0 0 24-5 9
3. SZAKMÁR 4 3 0 1 13-5 9
4. HARTA II. 3 2 1 0 12-5 7
5. HAJÓS 4 2 0 2 22-9 6
6. BÁTYA 4 2 0 2 10-6 6
7. DUNAVECSE 4 1 2 1 11-12 5
8. DUNAPATAJ 3 1 1 1 9-7 4
9. DUNAEGYHÁZA 4 1 0 3 9-15 3
10. CSÁSZÁRTÖLTÉS 4 1 0 3 2-16 3
11. DUNASZENTBENEDEK 2 0 1 1 4-5 1
12. FAJSZ 3 0 1 2 5-15 1
13. KECEL SENIOR 4 0 0 4 0-45 0