2 órája
Csikéria százéves fennállását ünnepelték – galériával
Szombaton délelőtt ünnepi műsort és emlékmű-avatást, délután és az est folyamán pedig hagyományőrző és szórakoztató programokat tartottak a határ menti településen. Korbély László polgármester Csikéria önállóvá válásának történetét is felelevenítette.
Elsőként Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, majd ezt követően egy rövid áttekintést adott a község múltjáról és az elmúlt időszak terveiről, a megvalósult eredményekről. Az összetartozás fontosságát hangsúlyozta és eredményes munkát kívánt Csikéria összes lakójának, amihez a saját támogatási lehetőségét is felajánlotta.
Szétszórt tanyavilág volt egykoron Csikéria
Korbély László polgármester egy részletes beszámolóban ismertette a település százéves történetét és az azt megelőző időszakot. Többek között elmondta, hogy ez a délvidéki terület korábban szétszórt tanyavilágként létezett. Az első világháborút követően hozták létre Felső- és Alsó-Csikériát. A trianoni szerződés után Szabadkáról leválasztották Felső-Csikériát, amely egy rövid ideig Kelebiához, majd Tompához tartozott. Csikéria települést 1924-től tekintik önállónak a korábbi dokumentumok alapján.
A település leköszönő polgármestere említést tett a községben létrejött szervezetekről, intézményekről és azokról a személyekről, akik oroszlánrészt vállaltak a működtetésükben. A rendezvény résztvevői megismerhették a csikériai óvoda létrejöttét és annak fejlődését, valamint a német és a horvát nemzetiségiek történetét. A megemlékezést verssel, az óvodások műsorával, német énekkel, rokokó tánccal és a nyugdíjasok előadásával színesítették a szervezők.
Emlékművet avattak az évfordulón
Az újonnan felállított Összetartozás emlékművet Sálek Csaba plébános áldotta meg és szentelte fel, majd ezt követően a községi és a nemzetiségi önkormányzatok nevében koszorúkat helyeztek el.
A délelőtti műsort követően a falu lakosságának és a meghívott vendégeknek töltött káposztával kedveskedett a községi önkormányzat.
A közös ebéd elfogyasztása után nyitották meg a Csikéria 100 éve képekben és tárgyakban című kiállítást a faluház nagytermében. Az érdeklődők az általános iskolai tablókat, a német, horvát, és a magyar népviseleteket, valamint a község múltját és a korábbi időszakokban használt eszközöket tekinthették meg. A délutáni programokban népi betakarítási hagyományok felelevenítése is szerepelt. A rendezvénysorozat sztárvendége ezúttal a Sógorok voltak, amit esti mulatság és tűzijáték követett.
Csikériai ünnepség
Fotók: Juhász Jenő