Jótékonysági futás

2024.09.04. 13:45

A miniszter is együtt futott a Ballószögről rajtoló ultrafutókkal – galériával, videóval

Ballószögről rajtolt el szerdán az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, melynek ultrafutói Kárpátaljára visznek adományt. Az első kilométerekhez csatlakozott Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő. Somogyi Lajos ballószögi polgármester viszont végigmegy a távon, futva és kerékpárral.

Sebestyén Hajnalka

Ballószögön, a polgármesteri hivatal előtt tartották meg a köszöntőket a helyi iskolások és óvodások körében.  

A miniszter is együtt futott a Ballószögről rajtoló ultrafutókkal
Fotó: Bús Csaba

Kárpátaljáig futnak

Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója elmondta: 10. alkalommal szervezték meg a jótékonysági sporteseményt. Ezúttal az ultrafutók és a hozzájuk csatlakozók Kárpátaljára, Nagydobronyba, az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon és Szent Mihály Gyermekotthon lakóinak visznek adományokat, többek között a Ballószögön összegyűlt tanszereket és az alapítvány jóvoltából mindenkinek sportcipőt.

Az összefogás csodákra képes

A távolság közel 400 kilométer, melyet négy nap alatt tesznek meg. Gui Angéla hozzátette: az összefogás csodákra képes. Külön kiemelte Somogyi Lajost, aki évek óta velük tart. Az első időszakban csak mint futót ismerte, nem tudta róla, hogy a nagyközség első embere. Így most nagyon nagy örömmel választották ki a start helyszínéül Ballószögöt, az itt élők adományát pedig nagy szeretettel fogadták. 

Magyarságunk fontos

Gui Angéla barátjaként köszöntötte az eseményre érkező Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert, aki beszédében a magyarság fontosságát hangsúlyozta, hiszen egy nemzetért tartozunk felelősséggel. A ballószögi diákok ugyanolyan fontosak, mint a nagydobronyiak. Értjük, érezzük, mit jelent egy vérből valónak lenni. Ráadásul olyan határon túli, magyar lakta helyre viszi most az alapítvány az adományt, ahol a legszívszorítóbb a helyzet, a háború által megtépázott gyerekekhez. 

Ajándék Ballószögről

Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere idén is csatlakozott a jótékonysági eseményhez. Kecskemétig futva, onnantól kerékpárral tart az ultrafutókkal egészen Nagydobronyig. Az indulás előtt átadta a település tanszeradományát, és elmondta, a korábbi években is többször támogatták a kárpátaljai gyerekeket. Az adomány mellett a jótékonysági futással egy időben véradást is tartanak a nap folyamán a faluházban. 

Az első állomás Kecskemét

A beszédek után elrajtolt az Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás. Az első kilométerekhez csatlakozott Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és dr. Szeberényi Gyula Tamás, a térség országgyűlési képviselője. A helyi iskolások a nagyközségen belül együtt futottak az ultrafutókkal. 

Kecskemétre beérve a csapat felkereste a Juhar utcai intézményben lévő sérült gyerekeket, akiknek Boronkay Péter világbajnok paratriatlonista tartott egy rövid tesiórát. A sportoló jól ismert az intézményben, korábban tanított is ott. Az eseményen részt vett Nemcsik Mátyás kecskeméti önkormányzati képviselő is. 

Több állomáson megállnak

A 400 kilométeren az ultrafutók számos településen megállnak a következő napokban, ahol többen, ha rövid távon is, de együtt futnak, kerékpároznak majd a csapattal.

Az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója, Gui Angéla az elmúlt évben már közel 10 000 kilométeren át tartó jótékonysági futásokat szervezett, több tízmillió forinttal sikerült neki magyarországi, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki gyermekotthonokban élőkön segíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában