2021.08.19. 10:33
Idén ezer táborozót várnak a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok (videó)
Idén ezer táborozót várnak a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Gyerekek lengőtekével játszanak a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban 2018. szeptember 11-én. Mintegy 4,4 milliárd forintot fordít idén a kormányzat gyerekek táboroztatására, aminek köszönhetõen eddig is százezrek vehettek részt a nyári vagy évközi programokon - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a táborban tartott sajtótájékoztatóján.
Forrás: MTI
Fotó: Varga György
Novák Katalin a videóban azt mondta, hogy a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban a krónikus, hosszan tartó betegségben – például daganatos megbetegedésben, szívbetegségben – szenvedő gyermekek táborozhatnak.
A tábor célja, hogy
a beteg gyerekek megfeledkezhessenek a mindennapok nehézségeiről, a betegségükről, és élvezhessék a együttlétet, miközben biztonságban vannak, valamint tartalmas programokon vesznek részt
– tette hozzá.
A bejegyzésben azt írta: a nyáron és ősszel Zalaszabarban, a Kis-Balatonnál és a Tihanyban megszervezett egyhetes táborokban a beteg és a gyógyuló gyermekeknek élményterápiás kikapcsolódást biztosítanak biztonságos, szakorvosi ellátással.
„Mindent megteszünk azért, hogy a nyári táborozás a beteg gyermekeknek is maradandó élmény legyen”
– olvasható a miniszter közösségi oldalán.
Borítókép: gyerekek lengőtekével játszanak a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban 2018. szeptember 11-én