Augusztus 20.

2024.08.16. 08:17

Ünnepeljen, utazzon az időben, nézze meg az első budapesti tűzijátékot! (videó)

Színes programok sokasága, történelmi kalandozások, hagyományőrző bemutatók és kreatív workshopok várják a gyermekes családokat az idei Szent István-napon. Egyedülálló virtuálisvalóság-élményt is kínálnak a rendezvénysorozat szervezői: a látogatók a budai várnegyed Savoyai teraszán egy turisztikai távcsőbe épített VR-szemüveg segítségével tehetnek időutazást 1927-be, és átélhetik az első fővárosi Szent István-napi tűzijáték különleges pillanatait.

MW

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A szervezk közleménye szerint

az idén is a látogatók kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Szent Jobb és az Aranyvonat kiállítás az Alkotmány utcában. Az 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulójára készített vonatszerelvény rekonstrukciója egy interaktív történelmi kalandozás helyszíne.

A magyar divat- és dizájnvilág legtehetségesebb képviselői várják a Szent István-nap vendégeit a Divat & Design Fesztiválon, a Millenáris Parkban. A workshopokon és interaktív foglalkozásokon az érdeklődők kipróbálhatják a legkülönfélébb kreatív technikákat, legyen szó ékszerkészítésről, agyagozásról vagy hímzésről – írták.

A Hősök Útján a magyar történelem legemlékezetesebb pillanatai elevenednek meg: a Tóth Árpád sétányon hagyományőrző csoportok és színészek közreműködésével izgalmas múltbéli jeleneteket élhetnek át a látogatók.

Mint írták, a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepe az ország egyik legnagyobb népművészeti fesztiválja, amely az egész család számára különleges élményt kínál.

A hagyományos vásárok hangulatát idéző eseményen az ünnepségsorozat résztvevői betekintést nyerhetnek a népi mesterségek titkaiba, és akár maguk is kipróbálhatják a különböző kézműves technikákat – fűzték hozzá.

A szervezők kiemelték, hogy a Szent István-napi gyermekprogramok központja idén is a Városliget. A Varázsligeten megelevenedik István király udvara és Csukás István mesehőseivel is találkozhatnak a kicsik.

A Vajdahunyad vára és a Kós Károly sétány közötti rendezvényhelyszínen számtalan program várja a családokat; a herceg- és hercegnőképző programok mellett interaktív meseelőadások, kézműves foglalkozások és különböző tematikus kiállítások garantálják a felhőtlen szórakozást – olvasható a közleményben.

Aki pedig egy könnyed, mégis élménydús sétára vágyna, megteheti a Városok Sétányán, ahol Magyarország minden városának zászlajával és érdekes információkkal találkozhatnak a látogatók – írták a szervezők.

A programokról az ünnepségsorozat weboldalán és a Szent István-nap mobilalkalmazásán lehet tájékozódni.

Időutazás 1927-be – ilyen volt az első augusztus 20-ai budapesti tűzijáték 

Az érdeklődők csaknem száz évet repülhetnek vissza az időben a Savoyai teraszon nemrégiben kihelyezett virtuálisvalóság-szemüveg segítségével, és 

egy olyan Budapesten találhatják magunkat, ahol a régi Erzsébet híd – eredetileg Eskü téri híd – még egykori pompájában tündököl: díszes, monumentális lánchíd volt masszív acélpilonokkal, szemben a ma ismert Erzsébet híddal, amely szélesebb, letisztultabb és modernebb külsővel rendelkezik.

De a különbségek nemcsak az épületek és hidak kinézetében érhetők tetten, különös látványt nyújtanak a képen feltűnő gőzhajók és lovaskocsik is, amelyek hajdanán hozzátartoztak a nyüzsgő város látképéhez – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint felidézik,

 az első augusztus 20-i tűzijátékot a Gellért-hegy tetejéről lőtték fel. Bár nem volt olyan grandiózus, mint a ma megszokott pirotechnikai látványosságok, elődeink számára mégis maradandó élményt jelentett és a nemzeti összetartozás meghatározó jelképévé vált

– írják.

A korabeli beszámolók alapján az ünnephez közeledve a főváros vezetése mintegy 150-200 ezer vendég érkezésére számított, emiatt a szállodák városszerte teljes készültségben álltak, sőt, a hatóságok különböző iskolákban alkalmi szállásokat is létesítettek.

Az ünneplés reggel a Szent Jobb-körmenettel kezdődött, később koszorúzással, népviseleti és lovasfelvonulással folytatódott, majd különböző játékos versenyeket szerveztek, de az ünnepség egyik fénypontjának számított a nagyszabású ökörsütés is.

Az ünnepi tűzijátékot este 10 órakor tekinthette meg a vendégsereg, miközben a Dunát zászlódíszes, kivilágított hajók szelték át a hidak között, fedélzetükön színes lampionokkal és zenészekkel.

A közleményben idézik Szőts Zoltán Oszkár történészt, az Újkor.hu főszerkesztőjét, aki szerint 1927 Budapestje egészen más képet mutatott, mint amit ma ismerünk, és noha az ünnepi tűzijáték a jelenkori néző számára jóval szerényebbnek tűnhet, jelentése a maihoz nagyon hasonló volt.   

Mivel az 1927-es tűzijátékról nem maradt fenn vizuális ábrázolás, nagyon jó ötletnek tartom, hogy ezt a hiányosságot számítógépes animáció segítségével pótolják az alkotók

– jegyzi meg a történész.

Az augusztus 16-án és 17-én ingyenesen használható virtuálisvalóság-távcső minden korosztálynak lehetőséget nyújt arra, hogy egy új perspektívából ismerje meg Budapest történetének egy aprócska szeletét, a korabeli ünnepi forgatag hangulatát és az első fővárosi tűzijátékot - áll a közleményben.

A VR-aktivitásról rövidfilm is készült, amelyet itt tekinthet meg: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában