2024.09.11. 13:50
Kecskemétről, az Univer üzemétől rajtolt el az idei Coop Rally – galériával
Kecskemétről rajtolt el a 18. Coop Rally. Az Univer hetényegyházi üzeme volt az első állomása a több mint száz autót számláló menetnek, mely Kelet-Magyarországon népszerűsíti a hazai termékeket.
A Coop üzletlánc a hazai élelmiszertermelés elkötelezett támogatójaként 18. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító Coop Rallyt. Az autós menetbe a Coop üzletlánc idén is összehozta beszállító partnereit, a magyar élelmiszeripar kiváló gyártóit és forgalmazóit, hogy együtt népszerűsítsék a hazai termékeket.
Fontosak a hazai élelmiszerek
A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet az ország élelmiszeriparának értékeire, a hazai gyártás megtartásának és erősítésének szükségességére, amelynek fontosságára az elmúlt kihívásokkal teli gazdasági időszak is rávilágított. A rally 2006-ban indult útjára és napjainkig 143 Magyarországon működő gyártót és forgalmazót mutatott be. Az idei szakmai program szeptember 11–12. között Kelet-Magyarország gyártóihoz és forgalmazóihoz látogat el. A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter.
Első állomás: Univer
A start Kecskemét-Hetényegyházán az Univer világszínvonalú üzeme volt, ahol a jól ismert Erős Pistát is gyártják. A rally indítása előtt sajtótájékoztatón Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntötte a rally résztvevőit. Hangsúlyozta: a magyarok által előállított termékek világszínvonalúak. Jó példa erre az Univer is, mely nemcsak a gyártás terén nyújt kimagaslót, de a társadalmi felelősségvállalása is példaértékű.
Sokfelé megfordultak már az országban
Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke arra mutatott rá, hogy az elmúlt években sok nehézség sújtotta az iparágat, de le tudtak ülni egymással a termelők, a gyártók és kereskedők, így kezelni tudták a problémákat, a magas inflációt, az emelkedő energiaárakat. A Coop Rally is jó lehetőség arra, hogy a magyar élelmiszergyártás iránt elkötelezett cégek találkozzanak, szót váltsanak. A rendezvény másik nagy pozitívuma, hogy a 18 év alatt sokfelé megfordultak, láthatják a magyar cégek fejlődését. Kecskeméten az Univernél is jártak már korábban egy másik üzemében, de most láthatják legújabb gyártóüzemét is, mely a rally indulásának is helyet adott.
Coop Rally Kecskeméten
Fotók: Bús CsabaErős Pistás ropi az új termék
Molitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója az Erős Pista brandjük legújabb tagját mutatta be, az Erős Pistás Nógrádi ropit, melyet bárki megkóstolhatott a rendezvényen. A rally egyik következő állomásán, Nádudvaron pedig az Erős Pistás májast kínálják körbe, sőt, hamarosan megjelenik majd az Erős Pistás debreceni kolbász a két cég együttműködésében.
Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalának hivatalvezetője beszédében a térség magyar tulajdonú vállalkozásaira hívta fel a figyelmet, akik nagyon sok munkahelyet teremtenek, elősegítve ezzel, hogy vármegyénkben az országos átlagtól alacsonyabb az álláskeresők száma.
Nő a magyar termékek iránt a kereslet
Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára maga is részt vesz a kétnapos rallyn. Kiemelte beszédében: jó hír, hogy a magyar minőségi élelmiszerek iránti kereslet nő. A cégek fejlesztéséhez nagy segítséget nyújtó pályázataik közül a kisebb vállalkozásokat érintő pályázati csomag már megnyílt, a nagyobbaké jövő héten fog.
Végül Szilágyi József százados, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa adott fontos útravalókat a rallyn menetelő autósoknak.
Az eseményen részt vett Szarka Balázs, az Univer Szövetkezet elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság részéről dr. Kemény Dénes is.
A Coop Rally második állomása Felsőlajoson a Márka Üdítőgyártó Kft. volt.