2018.12.17. 11:17
Életeket mentenek, és még csodálatosan is muzsikálnak
Nagyszabású koncerttel ünnepelte fennállásának nyolcvanadik évfordulóját a Katasztrófavédelem Központi Zenekara.
Vivaldi és Lehár örökbecsű művei mellett Beatles-egyveleg képviselte a könnyű műfajt, az átdolgozott filmzenék pedig cseppnyi humorral fűszerezték a sokoldalú zenekar jubileumi délutánját – számolt be az együttes ünnepi koncertjéről az Origo az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján megjelent tudósítás nyomán.
A cikk szerint Magyarországon 1938-ban alakult meg az első hivatásos tűzoltózenekar, a Fővárosi Tűzoltóság Zenekara, a mai Katasztrófavédelem Központi Zenekara elődje.
Az együttes az elmúlt évtizedekben többször átalakult, volt, hogy meg is szűnt, ám mindig feléledt hamvaiból: a zenekar bemutatkozó írása szerint 1992-ben Pajzs Gábor tűzoltó alezredest, karmestert kérték fel a zenekar élére, amely az új zenei vezető irányításával valósággal kivirágzott. Repertoárjukban show-elemek is helyet kaptak, hagyományos és kortárs zeneműveket is játszottak.
A december 14-i, nyolcvanéves jubileumot vezénylő karmester, Dóra László tűzoltó alezredes 2002 óta áll a zenekar élén. A manapság is nagyon népszerű együttes fellépéseinek méltó helyszíne egyebek között a Halászbástya, a Városliget vagy a Budai Vár. Nem csak itthon, de külföldön is sikeresek, az elmúlt évtizedben többször is felléptek Németországban, Szlovákiában, Belgiumban, Svájcban és Görögországban is.
Borítókép: részlet a Katasztrófavédelem Központi Zenekara által közzétett videóból.
Forrás: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság