Labdarúgás

2 órája

Pontokat hullajtott a Tiszakécskei LC Hódmezővásárhelyen

Az NB III-as labdarúgó bajnokság tizenharmadik fordulójában a Tiszakécske a Hódmezővásárhelyi FC otthonába utazott. A listavezető Tiszakécskei LC szurkolói könnyű mérkőzésre számítottak, de nem lett az.

Szentirmay Tamás

A találkozó előtt a vendégek a tabella élén álltak, míg a hazaiak a tizennegyedik helyen tartózkodtak. Éppen ezért több vendég szurkoló is biztosra vette, hogy könnyű győzelmet fog majd aratni csapatuk. Persze mindig az ilyen találkozók, a kötelező győzelmek a legnehezebbek, és ez most is bebizonyosodott. A Hódmezővásárhely ugyanis nagyon bekezdett, mert már az ötödik percben megszerezte a vezetést 1–0, ami hideg zuhanyként hatott a tiszakécskeiekre. Ez azonban nem volt elég, jó tíz perccel később újabb találatot értek el Gréczi Márton révén 2–0, aki egykoron Tiszakécskén is játszott egy évadot. A jó formában lévő apró termetű játékos, nem sokkal később tovább növelte a hazaiak előnyét 3–0. Ez a három gólos előny azt is jelenthette volna, hogy a Hódmezővásárhely simán megnyeri a találkozót, de nem így történt.

Tiszakécskei LC, Antal Gábor labdarúgás
Antal Gábor (kékben) szerezte a Tiszakécskei LC első gólját
Fotó: Szentirmay Tamás / archív-felvétel

A szünetben minden bizonnyal nagy fejmosást kaptak a vendégjátékosok Balogh Pál vezetőedzőtől, mert egy teljesen más felfogású gárda jött ki a pályára. Ennek meg is lett az eredménye. Csak úgy, mint az első félidőben, itt is hamar estek a gólok, csak ezúttal nem a hazaiak, hanem a vendégek lőtték. Már a 48. percben Antal Gábor révén szépített a Tiszakécske 3–1. Aztán egy óra elteltével a szünetben beállt Burdika Maxim is betalált a vásárhelyi kapuba 3–2. Négy perccel később ismét ő volt eredményes, ez pedig azt jelentette, hogy a Tiszakécske egalizálta az eredményt. Ezzel azonban még nem ért véget a találkozó. A 73. percben ismét előnyhöz jutott a hazai csapat 4–3. De ez az eredmény sem maradt meg, mert tíz perc elteltével ismét egyenlíteni tudott a Tiszakécske 4–4. A találkozó további részében már nem esett több gól, így ez lett a végeredmény.

– Az igazság az, hogy a mérkőzés elején a hazaiaknak minden elsült, de ehhez kellett a védelmünk hathatós közreműködése is – nyilatkozta Balogh Pál vezetőedző. – Az első félidő második felében kezdtünk visszajönni a mérkőzésbe. Helyzeteink is voltak, kapufát is rúgtunk, de befele pattant, nem pedig kifele. A második játékrészre sikerült annyira rendezni a sorokat, hogy fel tudtunk zárkózni. 3–3 után bőven meg volt az esélyünk arra, hogy beforgassuk a mérkőzést. Erre kaptunk egy beadást követően, megint kaptunk egy gólt. A csapatnak azonban ilyen hátrányból is sikerült pontot szerezni. Kicsit úgy érzem, hogy feszegetjük a határainkat, de ilyen mérkőzés is van, mert nem vagyunk gépek. Egy első helyezett csapat és egy hátulról a harmadik helyen álló gárda találkozójából 4–4-es döntetlen született. A hazaiak mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak, és ez sikerült is nekik. Az eredményt reálisnak tartom – tette hozzá a vezetőedző.

Hódmezővásárhelyi FC–Tiszakécskei LC 3–0 (4–4)

Hódmezővásárhely, vezette: Muhari Gergő (Baghy Csaba, Gordos Árpád Mihály).

Hódmezővásárhely: Vaits – Gréczi (Czékus 83.), Török, Mahler (Simon 88.), Dóra D., Tóth P. (Herczeg 88.), Guth, Zana, Rabecz, Zámbori, Povázsai (Sipos 59.). Megbízott edző: Szűcs Róbert.

Tiszakécske: Prokop – Antal G., Takács Zs., Valencsik, Grünvald, Balázs B., Pintér (Sipos 84.), Szekér, Géringer (Marsa 30.), Sallai (Burdika 46.), Vajda (Takács T. 30.). Vezetőedző: Balogh Pál.

Gólszerző: Guth 5., Gréczi 17., 24., Sipos 73., illetve Antal 48., Burdika 61., 65., Takács T. 83.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában