Labdarúgás

2024.09.03. 14:46

Két év után győzött újra a Fülöpjakab

A hétvégén a második fordulót rendezték meg a vármegyei harmadosztályú bajnokság Déli, Északi és Nyugati csoportjában. Két kör után már csak hét csapat százszázalékos.

Vincze Miklós

A Déli csoportban két forduló után már csak három csapat százszázalékos, így ők osztoznak a dobogós helyeken. A tabella élén a Kelebia áll. A Kelebia a Sükösd ellen nyert rangadót hazai pályán. Prentel Róbert intézte a dolgok oroszlánrészét. Ő szerzett vezetést a Kelebiának, Ruff Lénárd és Rácz Gergő fordított – noha a 23. percben a Sükösd megfogyatkozott Szabados Dániel kiállítása miatt –, de Prentel még az első játékrész zárása előtt egyenlített. Kruska Ármin szerezte aztán meg a vezetést a hazai gárdának, és a 92. percben Prentel állította be a 4–2-es győzelmet. 

labdarúgás, vármegye III., mérkőzés
Giljon Attila (sárga mezben), a Fülöpjakab játékosa mesterhármast szerzett a hétvégén
Fotó: Gulyás Sándor / archív-felvétel

Szoros meccset vívott a Bácsborsód hazai pályán a Hercegszántóval, és hátrányból fordított. Gunya Gábor góljával a vendégek szereztek vezetést, ezt Bognár Barnabás egyenlítette ki a 16. percben, a három pont sorsát a hazai Hercz Dánielnek a 70. percben szerzett gólja döntötte el. A gólkülönbségének köszönhetően az élen áll a Felsőszentiván, amely 6–2 arányban tudott győzni Mélykúton. A vendégcsapatban Balázs István mesterhármast szerzett. Megszerezte az első győzelmét a Csátalja, a Bácsbokodot győzték le 3–1-re. Az idén újraindult Tompa tizenegy góllal győzte le a Tataházát, a hazaiaknál Kövecses László és Szabó Milán is mesterhármast szerzett. A bátmonostori Kolompár Gábor négyszer talált be a Madaras kapujába azon a mérkőzésen, amelyen Szlavikovics Ede csapata 7–1 arányban győzött.

Vármegye III., Déli csoport: Mélykúti SE II.–Felsőszentiván 2–6, Bácsborsód–Hercegszántó 2–1, Kelebia–Sükösd 4–2, Kenderes SE–Madaras 7–1, Bajaszentistván–Gara 3–1, Csátalja–Bácsbokod 3–1, Tompa–Tataháza 11–0.

Két forduló után már csak egy csapat százszázalékos az Északi csoportban, a Miklósi GYFE. Kemény meccset vívtak a kecskeméti SC Hírös-Ép második csapatával a kunszentmiklósiak. Szőke Ferenc révén megszerezték a vezetést, Márton Krisztián a 32. percben egyenlített. A győztes gólt Sztakó Tibor szerezte meg a 62. percben. A második helyet az Izsák foglalja el, amely egy nyolcgólos mérkőzésen osztozott meg a vendéglátó Városfölddel a pontokon. Papp Zoltán góljával a hazaiak szereztek vezetést, Prikidánovics Márk azonban már a 13. percre fordított. Fekete Dávid egyenlített, majd a második játékrész elején Fekete László góljával újra a Városföld vezetett. Seregély Imre egyenlített, Fekete Dávid 4–3-ra alakította az állást, majd a 84. percben az izsáki Bíró Dávid állította be a 4–4-es végeredményt. Feljött a 3. helyre a Fülöpszállás, amely a Tiszaalpárt győzte le meggyőző játékkal 5–0-ra. Utoljára közel két éve, 2022 no­vemberében hagyta el győztesen a pályát a Fülöpjakab, közel kétéves sorozatot tört tehát meg a Ballószög legyőzésével. És nem is akárhogyan, ugyanis ha már lúd, legyen kövér alapon 8–2 arányban győzött a Fülöpke. A 30. percig 0–0-ra állt a találkozó, hogy aztán az első félidő utolsó negyedórájában a hazaiak öt góllal terheljék meg a vendégek kapuját. A hazai gólfesztiválból a 47 éves Giljon Attila három találattal vette ki a részét. Ő szerezte az első két hazai gólt, majd a második félidő elején a hatodikat. 

Vármegye III., Északi csoport: Pálmonostora–Jakabszállás 2–2, Fülöpszállás–Tiszaalpár 5–0, Kerekegyháza II.–Katonatelep 0–1, Miklósi GYFE–SC Hírös-Ép II. 2–1, Szabadszállás–Helvécia 1–1, Fülöpjakab–Ballószög 8–2, Bugac–Vasutas SK 0–1, Városföld–Izsáki SSE 4–4.

A Nyugati csoportban három olyan csapat van, amelyik mind a két eddigi meccsét megnyerte. Az Uszód áll az élen, két forduló után egészen elképesztő, 21–3-as gólkülönbséggel. Ezúttal a Kecel Senior vendégeként győztek, 16–0 arányban. A vendégeknél Deli Dávid négyszer talált be a hazaiak kapujába. Ehhez képest Kiss Balázs, Borsos Tamás, Kiss János és Romsics Péter duplája már-már a bagatell kategóriájába esett ezúttal. A Szalkszentmárton a Császártöltést győzte le meggyőző magabiztossággal, 12–0 arányban. A Szentmárton csapatából Bartók Normann négyszer is betalált, Domak Patrik mesterhármast szerzett. A harmadik helyen jelenleg a Bátya áll, amely a Dunaegyháza vendégeként aratott biztos győzelmet. Tulajdonképpen százszázalékos a Harta II. is, ők viszont azonban csak ezen a hétvégén játszották az első mérkőzésüket. Szép sikerrel vették az akadályt, 7–2 arányban győzték le a Fajszot. Marte Gyula négy gólt szerzett. A Dunavecsének a Szakmár vendégeként sikerült meglepetést okoznia. Dobler Bence a hazai csapatnak szerezte meg a vezetést a 4. percben, két percre rá Reith János egyenlített. A második játékrész első felében aztán a vendég Tóth Attila kétszer is betalált, hazai részről azonban csak egy válasz érkezett – Salacz Attila talált be –, így a Dunavecse 3–2 arányban győzött. 

Vármegye III., Nyugati csoport: Dunapataj–Hajós 5–1, Szentmárton–Császártöltés 12–0, Dunaegyháza–Bátya 0–4, Harta SE II.–Fajsz 7–2, Szakmár–Dunavecse 2–3, Kecel Senior FC–Uszód KSE 0–16. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában