Labdarúgás

2024.09.02. 14:00

Az Újpest megtörte kecskeméti átkát

Hétvégén a 6. fordulót rendezték az OTP Bank Ligában (NB I.), ahol már csak egy hibátlan csapat maradt. A Ferencváros győzelme ellenére is füttyszót kapott, míg a Puskás Akadémia hibátlan sorozata Pakson szakadt meg.

Nyitray András

Újra teljes fordulót rendeztek az élvonalban, így mind a 12 együttes, hat mérkőzésen feszült egymásnak péntektől vasárnapig. A nyitó találkozón péntek este a Fehérvár fogadta az MTK-t. A fehérváriak éppen aznap veszítették el válogatott kapusukat, Tóth Balázst, aki Angliába igazolt, helyette a csupán 20 esztendős Dala Martin védett így. Az első félidő hajrájában Stefanelli beadását Gradisar fejelte aztán a léc alá, s mint később kiderült, ezzel 1–0-ra meg is nyerte a találkozót a Vidi.  

kecskeméti te, labdarúgás, nbi, összefoglaló
Kikapott a KTE
Fotó: Bús Csaba

Szombaton két gyengébb passzban lévő gárda, a Debrecen és a Zalaegerszeg csapott össze a Nagyerdei Stadionban. A DVSC-t megbízott edzőként már Dombi Tibor irányította Srdjan Blagojevic menesztése után, de már azt is tudni lehetett, hogy Máté Csaba fogja véglegesen átvenni a válogatott szünetben a stafétát tőle. Nem indult jól hazai szempontból a mérkőzés, hiszen Dénes góljával már az 5. percben előnybe kerültek a vendégek, amit a szünetig meg is őriztek. A második félidő elején gyorsan jött aztán az egyenlítés, Dzsudzsák értékesítette a Bárány lerántásáért megadott büntetőt. Tíz perccel később Ferenczi növelte az előnyt, majd a hosszabbításban Domingues zárta le a találkozót, melyet így 3–1-re nyertek meg a hazaiak. 

Kevésbé látványos találkozót hozott a Győr diósgyőri vendégjátéka. A kevés lehetőséget hozó meccsen a hazaiak valamivel közelebb jártak a győzelemhez, de csak kapufáig jutottak, így maradt a 0–0. Az igazi izgalmak tulajdonképpen ekkor jöttek, hatalmas tömegjelenet végén egy-egy piros lap is villant, a győri Petrás mellett a miskolci Acolatse kapta ezeket. A DVTK zsinórban harmadik meccsén nem kapott gólt, míg az ETO első pontját szerezte meg a feljutása óta. 

Ahogy arról hírportálunkon is beszámoltunk, az Újpest 3–1-re nyert Kecskeméten. Az első félidő közepén Katona Levente fejesével szereztek vezetést a hazaiak, de nem sokkal ezután Mucsányi azonnal egyenlített. A második félidőben 1–1-nél Pálinkás fejese mellé ment, a kontrából aztán az Újpest Brodic révén eredményes volt, majd a hajrában egy kontra végén Ljujic is betalált, így az Újpest először nyert a Széktói Stadionban. 

A nemzetközi kupából történő kiesés után, a Paks és a Puskás Akadémia egymás ellen lépett pályára. A felcsútiak Komáromi bombájával a szünet előtt vezetést szereztek, de fordulás után Windecker három perc leforgása alatt duplázott, és a 2–1-es előnyt meg is őrizte a végéig a tolnai csapat. 

A forduló záró mérkőzésén vasárnap este a Nyíregyházát fogadta a Ferencváros, mely az utóbbi hetekben kicsit visszafogottabb játékot nyújtott, ezt a szurkolók is többször nehezményezték. A friss igazolás, Stefan Gartenmann a 19. percben egy szöglet után fejelt a kapuba, majd a második félidőben Varga Barnabás büntetőből növelte az előnyt, de a nyíregyháziak tulajdonképpen végig veszélyesebben futballoztak. A 65. percben Kovácsréti Márk szépített is, de ez végül kevésnek bizonyult, maradt a 2–1-es hazai siker, de az FTC játékosai így is füttyszót kaptak a drukkerektől a lefújás után. Az FTC ezzel együtt továbbra is hibátlan a bajnokságban.  

Az OTP Bank Liga állása: 
1.    FTC    4    4    0    0    6-1    12
2.    PAFC    5    4    0    1    9-5    12
3.    PAKS    5    3    1    1    9-8    10
4.    ÚJPEST    6    3    0    3    12-7    9
5.    MTK    5    3    0    2    6-3    9
6.    FEHÉRVÁR    6    2    3    1    9-9    9
7.    DVTK    6    2    2    2    5-7    8
8.    DVSC    5    2    1    2    7-6    7
9.    KTE    6    1    2    3    4-7    5
10.    ZTE    5    1    1    3    6-8    4
11.    NYÍREGYHÁZA    6    1    1    4    8-14    4
12.    ETO    5    0    1    4    3-9    1

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában