Kupa

2024.08.27. 16:18

Hivatalos szenior teniszversenyt tartottak Baján

Szenior tenisz versenyt rendeztek a Bajai Tenisz Klubban, a Petőfi-szigeten az elmúlt hétvégén. A klubban egész évben vannak versenyek minden korosztály részére. A helyi amatőr versenyek mellett, megrendezték a Dr. Csátaljay István emlékversenyt is ezen a nyáron.

Márton Anna

– Szeretnénk megcélozni minden korosztályt és ezért szerveztük meg a hivatalos szenior korosztályos teniszversenyt. Az indulók többnyire férfiak voltak, de volt három női versenyzőnk is, így lett egy vegyespáros versenyszámunk is, a többi mind férfi egyéni versenyszám volt különböző korosztályokban. A verseny érdekessége, hogy volt két nyolcvan év fölötti versenyzőnk is. Nagyon fittek voltak, a hölgy 86 éves és hatvanévesekkel vegyespárosozott – mondta hírportálunknak Almádi-Székely Éva szervező.

tenisz, verseny, Baja Kupa
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A tenisz klubban szeptember 14-én szombaton 9 órakor nyílt napot rendeznek. A gyermekeknek rendszeresen tavasszal és ősszel tartanak nyílt napot, ahol csoportos edzéseket rendeznek és toboroznak is.

A klubban a Play and Stay program alapján oktatnak, ami annyit jelent, hogy a labda mérete, paraméterei és az ütő mérete is igazodik a gyerekekhez, úgy mint a háló is. A legkisebb korosztálytól a felnőtt méretig vannak megfelelő ütőik. Mindent biztosítanak az edzéseken.

– Nagyon beruházni senkinek nem kell. Szoktuk is mondani a szülőknek, hogy nem kell venni ütőt, fölösleges. Csak egy sportruházat kell, minden más adott – hívta fel a figyelmet Almádi-Székely Éva.

A Baja Kupa eredményei:

40+/45+ korosztály:

I. hely: Barna Jenő

II. hely: Tóth Gábor

III. hely: Bosnyák Deján

50+/55+ korosztály:

I. hely: Bíró Győző

II. hely: Vizi Ferenc

III. hely: Oroszi János

70+/80+ korosztály:

I. hely: Varga Tamás

II. hely: Lengyel Tamás

III. hely: Farkas Attila

Összevont vegyespáros:

I. hely: Gulyásné Éva/Gulyás Zoltán

II. hely: Horváth Flóra/Lengyel Tamás

III. hely: Almádi-Székely Éva/Barna Jenő


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában