Baon podcast

2024.08.24. 11:15

Közösségi élmény és egészség a Sportoló Nemzet Program célja – podcast

Az amatőr sport erősítését célzó programhoz csatlakozik Kecskemét is, mely részt vesz a Sportoló Nemzet Programban, mely országos hálózatúvá kíván bővülni. Az eddig fejleményekről, illetve a program céljairól Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője adott helyzetjelentést, aki a közösségi élményt és a egészséges életmódot emelte ki elsősorban.

Nyitray András

A Sportoló Nemzet Program elsősorban azokat szeretné megcélozni, akik az amatőr sportban tevékenykednek, illetve oda bevonhatóak. Több célja is van a kezdeményezésnek, egyrészt szeretnék, ha az egészséges életmódot napi rutinná tennék minél többen, másrészt egy közösségi élményt akarnak adni vele, ami kedvezményekkel is járhatna. 

Ivkovicné Béres Tímea, közösségi, sport,
Ivkovicné Béres Tímea a közösségi élményt erősítené a programmal
Forrás: Rádió 1 Gong

– A sportért felelős államtitkárság indította el ezt a programot, melynek kiváltó oka tulajdonképpen az, hogy Magyarország sport nagyhatalomként tekint magára, melyet az olimpiai sikerek is megerősítettek a közelmúltban, hiszen a magyar sportolók remek eredményeket értek el. A program azokat célozná meg, akik az amatőr, illetve a közösségi sportba vonhatóak be, vagy már tevékenykednek benne. Az egészséges, aktív életmódra kívánjuk őket buzdítani, amit egy olyan közösségben élhetnek meg, amire a mai világban nagy szükség van véleményem szerint. Fiatalokat és időseket is szeretnének bevonni, hogy tényleg egy élethosszon át tartó program részei lehessenek. Sok partner találtunk ehhez már Kecskeméten, akik szívesen csatlakoznak, ezzel egy összefogást is teremtve a városban. A program egy tagságot is kínál, mindenkit arra buzdítok, hogy a Sportoló Nemzet oldalán igényeljen kártyát, mely később kedvezményekre is feljogosít majd. Ez egyelőre Budapest központú, de már dolgozunk azon, hogy Kecskeméten is működjön, akár sportlétesítményekre érvényesen, akár eseményekre – mondta Ivkovicné Béres Tímea az első egyeztetés után.

Konkrét eseményeken is szeretnék a programot széles körben megismertetni, szeptemberben az Európai Sporthét keretein belül többek közt, ahol az érdeklődők a nekik tetsző mozgásformákat is kipróbálhatják akár. 

Közösségi élményt ígér a program
Ivkovicné Béres Tímea (jobbra) a közösségi élményt erősítené a programmal
Fotó: Bús Csaba

– Akik most akarják felfedezni a mozgás örömét, azokat külön is hívjuk, érdemes bekapcsolódni, hiszen egyrészt a nemzeti öntudatot, másrészt az egészséges életmódot is segíti ez a tagság. A Magyar Sport Napján már tartottunk egy rendezvényt, melyen nagy tömeget tudtunk megmozgatni, de az Európai Sporthét keretein belül is ismertetni szeretnénk a programot. Több sportszervezet, illetve sportág is megmutathatja magát, itt mindenki megtalálhatja a neki tetsző mozgásformát. Szeptember végére tervezzük a kecskeméti eseményt az Atlétika Centrum területére, melyhez reményeink szerint a Neumann János Egyetem is csatlakozik majd. Itt lehetőség lesz körforgás szerint több sportágat is kipróbálni majd – tette hozzá Ivkovicné Béres Tímea. 

A közösségi élmény a klubokban is garantált 

A Kecskeméti Sportiskola (KESI) és a Mercedes Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia is készül már az új idényre, de sok sportágban nyáron sem állt meg az élt. Sőt, sokaknak ez volt az igazi versenyszezon. 

– Nálunk a sport és a játék sosem ér véget, például az atléták számára ilyenkor van a csúcsidőszak. A labdajátékok persze szünetelnek, de augusztusban elindultak a felkészülési időszakok. A vizes sportokban is zajlott az élet, közel 500 gyermek vett részt a táborainkban. A világversenyek is zajlanak, nagyon büszkék vagyunk például Asztalos Miklósra, aki az U16-os kosárlabda válogatottban remekelt.

Említhetem ugyanakkor Deák Zalánt, aki 100 méteres síkfutásban egy nagyon erős mezőnyben lehetett ott a Gyulai Memorial versenyen Székesfehérváron. Szeptemberben már tornák is lesznek, Adamik Ferenc és Breszkó András emlékét is őrizzük egy-egy ilyen eseménnyel. Bemutatkoztak már új sportágaink is, így a strandröplabda és a tájfutás is, eseménydús nyáron vagyunk tehát túl – tette hozzá Ivkovicné Béres Tímea. 

A Kecskeméti Junior Sport Kft. ügyvezetője hozzátette, közel 1800 gyermek sportol valamelyik egyesületben, amivel már a kapacitásuk határait is súrolják. A jövő megoldandó feladata, hogy az élsport és a közösségi sport igényeit hogyan egyeztessék össze az intézményekben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában