Koncert

2024.08.26. 09:47

Kalocsai és komáromi fúvószenekar közös nyáresti koncertje az Érsekkertben – galériával

A kalocsai Érsekkert szabadtéri színpada szombaton délután a Kalocsai Fúvószenekar és Komárom Város Egressy Fúvószenekara közös nyáresti koncertjének adott helyet. A két zenekar a fúvószene rajongói mellett a műfajjal még csak most ismerkedőknek is élvezetes és emlékezetes zenei élményt nyújtott. Betlenné Dajkó Ágnes és Szabó Ferenc karmesterek azért is örültek a két együttes találkozásának, közös fellépésének, mert szívügyük a fúvószene megszerettetése.

Zsiga Ferenc

A nagysikerű koncertet követően Betlenné Dajkó Ágnest a közös hangverseny előzményeiről kérdeztük. 

koncert, Érsekkert, Kalocsa,
Nyáresti koncert az Érsekkertben
Fotó: Zsiga Ferenc

– A Kalocsai Fúvószenekar nagy energiákkal készült az idei nyár fellépéseire. A komáromi fúvószenekarral közös koncert oda vezethető vissza, hogy nagyon jó a kapcsolatunk a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel. Több karmesterrel, közülük is elsősorban Szabó Ferenccel, a komáromi fúvószenekar karmesterével, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökével kiváló szakmai kötelék fűz össze bennünket. Nagyon örülünk, hogy a komáromiak a mi városunkat választották, hogy az idei nyári évadot itt, Kalocsán búcsúztassák el. Az augusztus zenekarunk számára is termékeny és mozgalmas volt; például nemrégiben voltunk Szegeden, ahol a kalocsai közönség előtt is ismert szegedi Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekarral játszottunk közösen. Talán nem véletlen, hogy a hivatásos zenészekből álló Pénzügyőr Zenekarral egy színpadon léphettünk fel. Jövő héten Tolnára megyünk, ott egy többnapos fesztivál részesei leszünk. Nem csak az a jó, hogy mi játszhatunk, hanem hogy magunk is nagyon jó zenekarokat hallhatunk. Fontos számunkra, hogy így is tanuljunk, hogy a fülünk nyitva legyen. Mindez persze a zenét, a fúvószenét szerető fiataljainknak is óriási élményt jelent”– mondta a kalocsai zenekar karmestere. 

– Egy fúvószenekar esetében elengedhetetlen a „klasszikus” fúvószenekari indulók, a koncert-fúvószenekari darabok megszólaltatása. Ugyanakkor ahogy hallani lehetett, ma elsősorban jól ismert slágereket, könnyűzenei átiratokat, filmzenéket játszottunk, hiszen a nyár egyébként is inkább a könnyűzene, a fülbemászó dallamok időszaka. Hogy jól választottunk, azt a közönség kitörő tapsa egyértelműen visszaigazolta. 

Szeptemberben viszont kezdődik az új szezon, és vele együtt jönnek az új darabok. Talán ennél is fontosabb hír: Kalocsán szeptember végén egy olyan karmesterképzés indul, amely eddig Kecskeméthez volt kötve, viszont ebből a vármegye közepe és déli része kimaradt. Jó érzéssel és büszkeséggel tölt el, hogy a képzésnek, a kezdő karmestereknek a Kalocsai Fúvószenekar lesz a gyakorló zenekara, így erre nagy izgalommal készülünk – fejtette ki a koncert repertoárjáról Betlenné Dajkó Ágnes.

Szabó Ferenc, Komárom Város Egressy Fúvószenekarának karmestere, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke portálunknak elmondta: 

– A szakmai kapcsolat Dajkó Ágnes kolléganőmmel már régóta megvan, és amikor a következő kurzusunkat terveztük, akkor merült fel, hogy a két zenekart is hozzuk egymáshoz közelebb. Ehhez adott volt ez a nagyon szép érsekkerti helyszín, amiért nagyon irigykedünk, hiszen egy gyönyörű környezetben lévő szabadtéri színpadon zárhatjuk a nyári évadunkat. Ugyan azt mondjuk, hogy a zene összeköt, de azért fontos volt, hogy másfélnapos itt tartózkodásunk alatt a kalocsaiakkal nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Úgy szólt a közösen előadott induló, mintha egész nyáron ezt próbáltuk volna! Jó volt együtt játszani, jó volt a két zenekart együtt hallani. Különösen úgy, hogy Dajkó Ágnes kiválóan és úgy irányította a csapatot, hogy a legszínesebb dinamikák előjöttek, muzsikusaink szinte azonnal érezték egymás rezdülését – mondta Szabó Ferenc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában