Hajósi Népviselet és Tánc Napja

2024.07.07. 14:43

Több százan táncoltak Hajós utcáin – galériával

A Hajós Városért Díjat és a Bács-Kiskun Megye Nemzetiségi Díjat kiérdemelt Hajósi Hagyományőrző Sváb Néptánc Egyesület volt a főszervezője annak a nagyszabású rendezvénynek, amelyet szombaton 19 órától nagy érdeklődés mellett tartottak. A hagyományőrző esemény a több mint 100 sváb népviseletbe öltözött táncos zenés felvonulásával kezdődött, majd az egykori érseki barokk kastély melletti téren, hajnalig tartó utcabállal zárult.

Zsiga Ferenc

A Hajoscher Tracht- und Tanztag-nak, a Hajósi Népviselet és Tánc Napjának leglátványosabb része ezúttal is a 19 órakor induló felvonulás volt. A nézőközönség soraiból nagyon sokan felidézték, hogy az első néptáncos felvonulást 2013-ban, a hajósi sváb tánccsoport megalakulásának fél évszázados jubileuma alkalmából rendezték meg, és azóta évente megtartják.

néptánc, zene
Néptáncosok ropták Hajós utcáit
Fotó: Zsiga Ferenc

A generációkat ötvöző felvonulás a már jól bevált koreográfia szerint zajlott: a sváb viseletbe öltözött táncosok és az egyesület tagjai a Heimatmuseumtól, a tájháztól indultak. A felvonulás a Szigeti Fő utcán át folytatódott, majd a menet mintegy 1,5-2 kilométer után, több útkereszteződésben megállva és táncolva, zenekari kísérettel érkezett a templom előtti térre, ahol addigra már a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar is felsorakozott. A templomba bevonulva a táncosok a fúvószenekar kíséretével a Hajósért szóló egyházi éneket adták elő.

Innen a sváb néptánccsoportok a helyi gombos harmonikások és a fúvószenekar közreműködésével táncolták végig az utat az egykori érseki kastély udvaráig, ahol ezúttal is elkészült a generációkat ötvöző Hajósi Hagyományőrző Néptáncegyüttes nagy közös fotója.

A Köztársaság téri nagyszínpadán 20 órától adott színvonalas koncertet Czipták Zsolt vezényletével a kitűnő Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar. A táncosok és a közönség soraiból többen egy-egy népszerű számnál a színpad előtt perdültek táncra. A vendégtánccsoport idén a Szigetújfalui Német Nemzetiségi Táncegyüttes volt.

A hajnalig tartó, széles étel és ital választék mellett zajló utcabálnak több száz résztvevője volt, a jó hangulatról a Sextett Zenekar gondoskodott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában