Szivárvány Óvoda

2 órája

Több százan vettek részt a lakiteleki szüreti felvonuláson – galériával, videóval

Minden évben október első szombatján rendezi meg a lakiteleki Szivárvány Óvoda a szüreti felvonulását és a jótékonysági bálját. Ezúttal is több százan vettek részt az eseményen.

Szentirmay Tamás

Szombaton délelőtt futóversennyel kezdődött a program, a távok a korosztályoknak megfelelőek voltak. A Bacchus Borozó előtt többfajta lehetőség kínálkozott a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Hirdettek főző- és pálinkaversenyt is. Délben már gyülekeztek a fogatok, lovasok, traktorok, akik részt vettek a menetben. Hagyomány az Lakiteleken, hogy a hegyközség részéről köszöntik az egybegyűlteket. Ezúttal László Géza, a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség alelnöke szólt a jelenlévőkhöz.

szüret, felvonulás, tánc
Több százan vettek részt a lakiteleki szüreti felvonuláson
Fotó: Szentirmay Tamás

– Különleges év volt az idei, mert nagyon hamar kifakadt a szőlő. Április 17-én jött egy hideg front, ami komoly fagykárt okozott. Voltak olyan ültetvények, ahol 70-90 százalékos kár érte a termelőt. A nyár nagyon meleg volt, kevés csapadékkal, aminek következtében a szőlő gyorsan fejlődött. Éppen ezért minden eddigi évnél korábban kezdődött a Kunsági Borvidéken a szőlő betakarítása. A hegyközségben augusztus 10-én az Irsai Olivérrel kezdtük a szüretet és szeptember közepén már minden tőkén lévő szőlőt feldolgoztak a borászok. A szőlő ára az utóbbi két évben emelkedő tendenciát mutatott, de még mindig nem került oda, ahol lennie kellene. Arra kérte a jelenlévőket, hogy támogassák a szőlőtermelőket, borászokat és fogyasszanak bort, lehetőleg a Kunsági Borvidékről – mondta László Géza.

– A szüret az eredmény kiszámolása, hogy mit tettünk egész év során, de ez minden évben más és más – fogalmazott Madari Róbert polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy vannak még szőlőtermelők és borászok, akik készítik a finom Kunsági borokat, amelyek felveszik a versenyt a hegyvidéki nedűkkel.

A beszédeket követően a kisbíró kidobolta, hogy mi is fog történni még ezen a délutánon és este. Először az óvodások mutatták be táncukat, majd pedig a Kösöntyű Néptánccsoport. Tizennyolc fogat, húsz lovas és nyolc traktor indult el, hogy a település forgalmasabb utcáit végigjárja. Három helyen álltak meg, de a Holt-Tisza partjára is lementek, ahol a Kösöntyűsök és a Lakiteleki Ifjúsági Tánccsoport szórakoztatta az érdeklődőket. A csőszpárok pogácsával és borral kínálták a nézelődőket, de persze rövid ital is előkerült. Este a Hungarikum Liget Lakodalmas házában szüreti bált tartottak, melynek a bevételével az óvodát támogatták a résztvevők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában