Különlegesség

2022.06.02. 16:33

Városszerte találkozhatunk a Halasi mesesétány házikóival

A napokban készült el a Halasi mesesétány, a város nevezetességeinél helyeztek el apró kis meseházikókat, amit helyi alkotók készítettek Árendás Rózsa ötlete nyomán. A házikók nemcsak gyönyörködtetnek, díszítik a várost, de ízlést is formálnak, valamint a mese világán keresztül ismertetik meg a város jellegzetességeivel az érdeklődőket.

Pozsgai Ákos

A városban hét meseházikót helyeztek el Fotó: Pozsgai Ákos

A városban hét meseházikót helyeztek el egy-egy jellegzetes épületnél, így a Panorámatorony lábánál, a Sáfrik-szélmalomnál és a Végh-kúriánál is érdemes felkeresni az alkotásokat. 

– Mesebeli csodával gazdagodott Kiskunhalas, amely a közösségi összefogásnak köszönhető. A mese világa a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt vonzza, épp ezért a hét állomásból álló mesesétány feladata az lesz, hogy a mesén keresztül szólítson meg mindenkit, és mutassa meg a város épített, természeti és kulturális kincseit – hangoztatta Kuris István László alpolgármester a Martonosi Pál Városi Könyvtárban – amely intézmény dolgozóinak közössége egyben a projekt gazdája is volt – tartott hivatalos átadón. 

A meseházikók alkotói Balázs Hajnalka (Végh-kúria), Barabás Anita (Panoráma­torony), Bródi Maja (Csipkeház), Császár Anna (Berki Galéria), Hambalkó Magdolna (Halasi Mesevilág kiállítás), Jakabfi Márta (Martonosi Pál Városi Könyvtár), Rácz-Fodor Ibolya és Rácz Fodor Katalin (Sáfrik-szélmalom). A helyszíneken, illetve a könyvtár honlapján, a Halasi mesesétány oldalon megtekinthetőek a meseházak, valamint hamarosan rövid ismertetők is lesznek az alkotókról. A mesék, amelyeket Horváth Ádám, Nagy Olívia, Németh Boglárka, Simon Dávid és Szőke Borbála mondtak fel, már felkerültek a honlapra, írott és hangos formában is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában