Éghajlat

2 órája

A nyolcvanas évek óta gyorsabban melegednek hazánk természetes vizei

A nyolcvanas évek második felétől kezdve hatszor gyorsabb ütemben melegednek hazánk természetes vizei, mint azelőtt. A legnagyobb mértékben a tavak melegedtek, közülük is leggyorsabban a Velencei-tó hőmérséklete emelkedett – állapították meg legújabb vizsgálatuk során a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai.

Baon.hu

A Magyar Kutatási Hálózat MTI által közreadott közleménye szerint a BLKI kutatói az 1870 és 2021 közötti időszak vízhőmérséklet-változásait vizsgálták a Pannon Ökorégió nagyobb tavai és folyói vonatkozásában. Elemzésükbe bevonták a Fertő-tó, a Balaton és a Velencei-tó, illetve a Duna és a Tisza meglévő vízügyi hatósági adatsorait, valamint saját adatsoraikat is, amelyeket műholdas felvételekből kalkulált felszíni vízhőmérséklet-értékekkel és a meteorológiai állomások becsült adataival egészítettek ki.

melegedés, víz, Bács-Kiskun, folyó,
A nyolcvanas évek óta gyorsabban melegednek hazánk természetes vizei
Fotó: Shutterstock

A komoly változások az 1980-as évek második felében kezdődtek el

Legfrissebb tanulmányuk kimutatta, bár a felszíni vízhőmérséklet melegedése a teljes, 150 éves időszakban tetten érhető, a komoly változások az 1980-as évek második felében kezdődtek. Ekkor a melegedés üteme több mint hatszorosára gyorsult. Összességében az átlagos felszíni vízhőmérséklet-emelkedés a teljes vizsgált időszakban 0,05 Celsius-fok volt évtizedenként, azonban az elmúlt 40 évben ez a szám 0,32 Celsius-fokra nőtt.

Az adatok szerint nem mindegyik tó vagy folyó melegedett ugyanabban az ütemben. A sekély tavak, mint a Balaton, a Fertő-tó és a Velencei-tó gyorsabb, évtizedenként 0,46 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést mutattak, szemben a folyókkal, melyek lassabban, évtizedenként 0,27 Celsius-fokkal melegedtek. A Balatonnál erős melegedést lehetett megfigyelni, amely az elmúlt 30–40 évben elérte az évtizedenkénti 0,46 Celsius-fokot. A leggyorsabb ütemben a Velencei-tó melegedett, 0,7 Celsius-fokot egy évtized alatt. Érdekesség, hogy a téli hőmérsékletek csaknem kétszer olyan gyorsan változtak, mint a nyáriak.

A hőhullámok is gyakoribbá váltak

A BLKI kutatói szerint az 1980-as évek végétől a hőhullámok is gyakoribbá váltak. Számuk évtizedenként 1,2-del nőtt, a hőhullámok teljes hossza pedig évtizedenként 22 nappal emelkedett, az utóbbi években elérte a 120 napot is. Eközben a hőhullámok intenzitása is jelentősen változott, a hőmérséklet a hőhullámok során évtizedenként 0,58 Celsius-fokkal emelkedett, és az 50 évvel ezelőttiekhez képest a mostani hőhullámok átlagosan 2-3 Celsius-fokkal melegebbek.

– Kutatásaink eredményei összhangban vannak más közép-európai tanulmányok eredményeivel. Az 1987/88-as hőmérséklet-növekedés gyorsulása feltehetően a helyi éghajlati változás, valamint az üvegházhatású gázok és a regionális aeroszol-kibocsátás változásainak kombinációjára vezethető vissza – idézik a közleményben Huan Lit, a kutatás vezetőjét.

A kutató szerint e tendenciák megmutatják az éghajlatváltozás édesvizekre gyakorolt jelentős hatását, és rávilágítanak, hogy sürgősen tenni kell a klímaváltozás mérséklése érdekében.

– A vízhőmérséklet emelkedésével az ökoszisztémák hőegyensúlya felborul, ami a fajösszetételre és a vízi környezet stabilitására van hatással – emelte ki a közleményben Tóth Viktor, a BLKI tudományos főmunkatársa. A sekély tavak melegebb vize például alkalmas élőhellyé válhat az invazív fajok számára. A melegebb vízben csökken az oxigénszint, ami pedig nagyobb stresszt jelenthet a vízi szervezeteknek és megváltoztathatja a vízkémiát.

A vizek hőmérsékletének emelkedése várható a jövőben

Bár ebben a tanulmányban nem végeztek arra vonatkozó előrejelzéseket, hogy a következő 10–20 évben, mennyivel emelkedik majd vizeink hőmérséklete, a Balatonnal kapcsolatos korábbi kutatásaik és az éghajlati forgatókönyvek adatainak elemzése alapján a kutatók szerint arra lehet számítani, hogy a hazai vizek hőmérséklete évtizedenként 0,3–0,7 Celsius-fokos ütemben emelkedhet – írták.

– A globális klímaváltozás hatással van a Pannon Ökorégió vizeire, és széles körű változásokat okoz az élőhelyek hőmérsékleti viszonyaiban – hangsúlyozta a BLKI kutatója, aki hozzátette, hogy természetes vizeink biológiai sokféleségének megőrzése érdekében a döntéshozóknak figyelembe kell venniük a tanulmányban leírt változásokat és azok következményeit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában