Közgyűlés

2 órája

A kecskeméti polgárok elmondhatják véleményüket a közmeghallgatáson

Kecskemét Megyei Jogú Város közgyűlése november 21-én 15 órától közmeghallgatást tart, melyre várja az érdeklődő kecskeméti polgárokat és helyben érdekelt szervezetek képviselőit. A kérdéseket előzetesen el kell küldeni.

Sebestyén Hajnalka

A polgármesteri hivatal díszterme ad majd helyet a közmeghallgatásnak. A lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdést és javaslatot tehetnek. A kérdést és javaslatot a közmeghallgatás időpontja előtt legalább három nappal írásban kell a Dr. Temesvári Péter jegyzőhöz benyújtani. A beadványnak tartalmaznia kell a benyújtó nevét és lakcímét, helyben érdekelt szervezet esetén a székhelyét és a képviselő nevét, valamint a kérdés vagy javaslat rövid összefoglalását.

közmeghallgatás, közgyűlés, kérdések
A kecskeméti polgárok elmondhatják véleményüket a közmeghallgatáson
Forrás:  shutterstock.com / illusztráció

A törvény arra is lehetőséget ad, hogy a közmeghallgatáson a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselői online jelentkezzenek be. 

A helyi közügyeket érintő kérdést és javaslatot az alábbi címre kell megküldeni: postacím: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1., e-mail: [email protected].


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában