Kiállítás

2 órája

A kerekegyházi Ziegler Alkotóműhely kilenc alkotója mutatkozott be Szabadszálláson – galériával, videóval

Második alkalommal nyílt kiállítás a kerekegyházi Ziegler Alkotóműhely tagjainak alkotásaiból a szabadszállási József Attila Közösségi Házban. A tárlatot Darabos József polgármester nyitotta meg.

Gulyás Sándor

Ziegler-Németh Ferenc festőművész hat esztendeje tart rendszeresen festészeti kurzusokat, emellett szakkörök és képzőművészeti foglalkozások keretein belül igyekszik segíteni az erre fogékony érdeklődőket. Az elmúlt évek alatt egyre több tanítványával sikerült megkedveltetni a különböző festészeti technikák valamelyikét. A Ziegler Alkotóműhely 2019 októberében alakult Izsákon, majd ezzel párhuzamosan néhány hónappal később Kerekegyházán. A művész a koronavírus-járvány idején kénytelen volt szüneteltetni tevékenységét. A szakkör az újraindítást követően már csak Kerekegyházán működött. Sikerült kialakítani egy kis műtermet, ugyan csökkentett létszámmal, de folytatták a közös alkotást. A felnőttekből álló kis csoport 2021-ben és 2022-ben öt állomásból álló kiállítássorozat keretében mutatta be munkáit, melynek egyik állomása Szabadszállás volt – fogalmazott megnyitó beszédében Darabos József polgármester.

Ziegler Alkotóműhely, kiállítás, festészet
A kerekegyházi Ziegler Alkotóműhely kilenc alkotója mutatkozott be Szabadszálláson
Fotó: Gulyás Sándor

Szabadszállásra ezúttal a kecskeméti dr. Benedek Magdolna és Tüske Tímea, az izsáki Bognár Nóra, a szabadszállási Csomák Lászlóné Cserzsi, a fülöpházi Fábián László, a kerekegyházi Nyikosné Hulicsár Éva, Fejes Anett, Rozsnyói Zoltánné Ivett, valamint Ziegler-Német Ferenc hozta el alkotásait. A tárlatnyitón közreműködött Bajusz Petra 5. b. osztályos tanuló. A kiállítás anyaga november 8-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

A Ziegler Alkotóműhely vezetőjének munkásságát megbecsülés övezi 

Ziegler-Német Ferenc huszonhat évesen kezdett festeni. Az elmúlt közel 30 év alatt több, mint 100 egyéni-, számtalan csoportos hazai- és nemzetközi kiállításon mutatta be alkotásait. Az utóbbi években a tájképek, csendéletek, és városképek mellett, egyre többet foglalkozik a portré és figurális ábrázolással is. Alapítója és szervezője az Őszi Izsáki Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábornak. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), az Országos Pasztellfestők Egyesületének (OPE), a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének (KKK), a Kunszentmártoni Alkotók Szabad Társaságának és a Műhely Művészeti Egyesületnek. Elismerései: 2010. Jövőbarát energia – Démász-pályázat 3. díj. 2014. Izsák Város Emlékplakettje. 2014. Bács-Kiskun Megyei Prima díj jelölés.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!