Esze Tamás lakótelep

5 órája

Ki kellett vágni a veszélyes fákat, most mégis tiltakoznak miatta – videóval

Az Esze Tamás lakótelepen évtizedek óta gondot jelentett a még a szovjet csapatok kiskunhalasi állomásoztatása idejéből itt maradt, mára veszélyessé vált nemes nyárfák. Az önkormányzat az épületek előtti parkolók felújításával kivágta az öreg fákat is, néhányan azonban tiltakoznak ellene, és barbár cselekedetről írnak.

Pozsgai Ákos

Az Esze Tamás lakótelepen szovjet laktanya működött a rendszerváltozás előtti időszakban évtizedekig, a nemesnyár fákat még akkor ültették az akkori legénységi és parancsnoki épületek elé álcázás céljával, eltakarva a külső szemek elől. Gyorsan és magasra nőttek, a célnak tökéletesen megfelelt. 

fakivágás, Greguss Viktor, Esze Tamás lakótelep,
Greguss Viktor, Kiskunhalas főkertésze mutatja a belülről elkorhadt kivágott fákat
Fotó: Pozsgai Ákos

Évtizedekig üres volt a szovjet örökség

A rendszerváltás előtt néhány hónappal, 1989 áprilisában Kiskunhalasról is kivonult a helyben állomásozó szovjet alakulat, azután évtizedekig üresen álltak elhagyottan a volt katonai épületek. Később az egykori kaszárnya viszonylag épen maradt épületeit hasznosították. Az 53-as főút felöli részén pszichiátriai otthont alakították ki több épületszárnnyal, néhány évvel később a volt legénységi épületeket is fokozatosan felújították és lakótömböket alakítottak ki belőlük.

Vágáséretté váltak a fák

– A magas nemesnyárfák városi környezetben azonban hátrányosak – mondja Greguss Viktor városi főkertész, amelyek elmondása szerint 15-30 éves korukra vágáséretté válnak, ugyanis a nemesnyarak ipari célra, cellulózgyártásra nemesített fajták.

Ezt a kort bőven kihordták ezek a fák, amelyek többsége a szakember szerint mostanra 50-60 éves lehet. – Törékeny, puhafa, mely miatt könnyen törnek. Ezt mutatja az Esze lakótelepen bekövetkezett évenkénti 3-5 káreset, amikor nagyobb ágak, fatörzsek zuhantak az épületek előtt, a fák alatt parkoló autókra.

Bosszúság a „tavaszi havazás” miatt

Bosszúságot okozott az itt élőknek a „tavaszi havazás” is, amikor a nyárfa termése is hullani kezdett és hófehér lepel borította be a fél lakótelepet. A köznyelvben nyárfaszösznek nevezett termés a tévhitekkel ellentétben ugyan nem okozott pollenallergiás tüneteket, jó lehet, nincs jó hatással az allergiásokra. Azonban ebben az időszakban sokan panaszkodtak arra az itt élők közül, hogy nem tudták rendesen szellőztetni a lakásukat, mert rövid idő alatt tele volt vele a ház. Több alkalommal előfordult az is, hogy meggyulladt a nyárfaszösz, ilyenkor a tűzoltókat kellett hívni segítségül. A nemesnyár hátránya volt a kiterjedt, felszín közelében futó gyökérzetük is, melyek szintén rendszeres károkat okoztak a járda és útburkolatokban, valamint a közművekben.

fakivágás, Greguss Viktor, Esze Tamás lakótelep,
Greguss Viktor, Kiskunhalas főkertésze mutatja a belülről elkorhadt kivágott fákat
Fotó: Pozsgai Ákos

Parkolókat is fejlesztenek

A lakótelepen ezért korábban sokan kérték a nyárfák eltávolítását. Néhány éve egy részüket ki is vágták, a helyükre kevésbé magasnövésű, hosszabb életű korai juhart és pusztaszilt ültettek, amelyek keményebb fák, kevésbé törékenyek, a gyökerük kevésbé agresszíven terjeszkedik. A még megmaradt nemesnyár állomány mostani kivágása a lakótelepen a parkolók fejlesztéséhez volt igazítva, amit a szükséges anyagi forrás biztosítása tett lehetővé, amiről még korábban döntött a képviselő-testület.

Fórumot is tartottak a „fagyilkosok”

A tervezett munkálatokról előzetesen lakossági fórumon tájékoztatták az Esze Tamás lakótelepen élőket, ahol bemutatták az új parkolók és a fakivágások, majd a fapótlások terveit. Ennek ellenére a közösségi médiában, kisebb felháborodás kerekedett, volt, aki barbár cselekedetnek nevezte a mostani fakivágásokat, mások arra panaszkodtak, hogy nem lesz, ami árnyékot adjon a házaknak, volt, aki egyenesen „fagyilkosoknak” nevezte azokat, aki jóváhagyták a terveket.

Greguss Viktor főkertész szerint azonban fontos, hogy belássák az emberek, hogy a fák sem élnek örökké, időnként cserélni kell őket. Fontos az is, hogy a lakott területeken olyan fafajták legyenek ültetve, amelyek megfelelnek az ottani környezetnek, és legfőképp ne veszélyeztessék az ott élőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában