Kalákában, kézi ollóval nyírták a birkákat Félegyházán – galériával

Régi hagyomány, hogy Szent György napja után hajtják ki az állatokat a legelőre és az időjárástól függően április és június között nyírják meg elsőként a birkákat. A nagyobb gazdaságokban géppel végzik a birkanyírást. Kevesen vannak már azok, akik kézi ollóval szabadítják meg vastag, gyapjú bundájuktól a juhokat.  

Dora Zsolt – akinek a gazdaságában jártunk – nagyapjától tanulta a birkanyírást. Megpróbálta géppel is, de úgy nem ment neki. A jó gép drága, azt nem tudta megvenni, az olcsóval pedig másfél birkát tudott megnyírni, utána tönkrement. Így maradt az ollónál, az még soha nem hagyta cserben – mesélte érdeklődésünkre. 

– A nagyapám volt juhász, gyerekként sok időt töltöttem vele, így már korán megtanultam a mesterséget, amihez több évtizedes kitérő után néhány éve tértem vissza. Most úgy érzem, azt csinálom, amit igazán szeretek. Én akkor vagyok nyugodt, amikor kijövök ide a jószágokhoz. A legeltetés néhány órája teljes felüdülés számomra. Többet ér mint a vérnyomáscsökkentő – fogalmazta meg Dora Zsolt. 

Elmondta, jelenleg közel ötven birkát tart. Az elmúlt évek alatt szaporította fel az állományt és ez a folyamat még mindig tart. Ha jerke bárányok születnek, azok megmaradnak a gazdaságban, a kos bárányokat pedig értékesítik. Azt is megtudtuk, hogy ennyi juh még nem tart el egy családot, ezért Zsolt igyekszik több lábon állni, az állattartás mellett szántóföldi növények termesztésével is foglalkozik. Maga termeli meg a jószágok téli takarmányát is. 

A társasmunka összetartó közösséget kovácsol

A házigazdától azt is megtudtuk, már évek óta hagyomány, hogy kalákában nyírják a birkákat. A csapat két hölgy tagja, Kiss-Fekete Katalin és Fazekas Éva még tanulja a kézi ollóval való birkanyírást. De mint mondták, ha nagyanyáikon nem fogott ki, akkor ők is megbirkóznak ezzel a feladattal. Lassabban haladtak ugyan mint a férfiak, de igazán szép munkát végeztek.  

A birkanyíró kaláka egyik oszlopos tagja Kasztel Antal, aki maga is juhászember. Mesterségéről így fogalmazott: Ha kimegyek a természetbe, az olyan mintha a templomba mennék. Közel kerülök a teremtett világhoz, a Jóistenhez. Lelkileg is helyre kerülök. 

– A kézi birkanyírással visszatérünk a hagyományokhoz, de indokot szolgál arra is, hogy összejöjjünk és segítsük egymást. Segít abban, hogy vissza tudjak térni magamhoz, azokhoz az dolgokhoz, ami egyébként természetes kellene, hogy legyen. Mi nem csak ilyenkor veszünk fel viseletet, mi a hétköznapokban is ebben járunk, mert jól érezzük magunkat benne és mert praktikus – tette hozzá Antal.

– Mi nem őrizzük a hagyományokat, hanem megéljük a mindennapjainkba, ahogy azt a nagyszüleink tették – fűzte hozzá Kiss-Fekete Katalin. 

A juhtenyésztőknek sok nehézséggel kell szembenézniük

A birkanyírás közben sok mindenről szó esett még. Arról például, hogy a juhászat nagyon komplex dolog, hiszen a juhásznak nagyon sok mindenhez értenie kell. Egy kicsit állatorvosnak, egy kicsit mezőgazdásznak, egy kicsit közgazdásznak kell lennie. 

Beszéltek arról is, hogy hiába nyírják le a gyapjút az állatokról, eladni nem tudják. A drága feldolgozás miatt a ruhaiparban már nagyon keveset használják. Új területeken próbálják hasznosítani, mint például az építőiparban hőszigetelésre, vagy a mezőgazdaságban talajtakarásra. 

A másik probléma, hogy a hazai juhhúsfogyasztás éves szinten alig éri el a 0,2 kilogrammot egy főre vetítve, ezzel a mennyiséggel messze elmaradunk az uniós átlagtól. Holott a bárány kifejezetten egészséges húsféle.