Tájékoztatás

2023.08.09. 15:08

Az ivóvízhálózat felújítása miatt lezárták a Dózsa György utca egy szakaszát Halason

A régi azbesztcement csöveket felújítják, valamint az ingatlanokhoz vezető korábbi horganyzott csöveket műanyag vezetékre cserélik Kiskunhalason, még azt megelőzően, hogy elkészül az új út a Dózsa György utcában.

Pozsgai Ákos

Az ingatlanokhoz vezető korábbi horganyzott csöveket műanyag vezetékre cserélik

Fotó: Pozsgai Ákos

A Dózsa György utcai lakók kezdeményezték az önkormányzatnál az utca burkolatának a felújítását, ennek érdekében egy útépítési közösséget hoztak létre, így hamarosan megvalósul az útfelújítás. Mivel Kiskunhalason is rendkívül elöregedett az ivóvízhálózat, az eddig kialakult gyakorlat szerint az önkormányzat felújíttatja az ivóvízhálózatot, hogy később ne kelljen az új aszfaltot felbontani. Az önkormányzat és a Kiskunvíz Kft. szakemberei közösen vizsgálták meg a hálózatot, a felújítás során a Dózsa György utca teljes szakaszán újra cserélik a vízvezeték rendszert. A munkálatok miatt első ütemben a Dózsa György utcát a Fűrész utcától az Erzsébet királyné térre vezető útig lezárták.

Ebben az utcában két ivóvízvezeték is van, egy 200 és egy 100 milliméteres azbesztcement cső, az utóbbi felszedik, a 200-as pedig teljesen felújítják. Az ingatlanok valamikor úgynevezett horganyzott csöves bekötéssel készültek el, amiket most új, műanyag vezetékekre cserélnek ki. A kötések hegesztett kötések lesznek, így várhatóan a későbbi esetleges javítások során nem kell majd felbontani hozzá az úttestet – közölte Nemes György, a Kiskunvíz Kft. üzemmérnökségének vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában