GVH

2024.08.14. 06:50

Reagált a Szentkirályi Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatára

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn közölte, hogy eljárást indított több vállalkozással szemben is, amelyek valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat. A GVH a Szentkirályi Magyarország ellen is vizsgálatot indított, erre a cég közleményben reagált.

Vizi Zalán

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal, mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.

Szentkirályi ásványvíz
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A GVH hétfői közleménye szerint a Szentkirályi Magyarország Kft. 2019. november 18-tól a Szentkirályi ásványvizek és ízesített italok címkéin, valamint kereskedelmi kommunikációjában a „Szállj be a körforgásba” körforgásos rendszert hirdeti, amelynek keretében a „Gyűjtsd szelektíven!”, „100%-ban újrahasznosítható”, „Palackból palackot, 50% rePET”, és ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal és képi megjelenítésével valószínűsíthetően szintén megtévesztette a fogyasztókat – közölte még hétfőn a versenyhivatal.

A Szentkirályi Magyarország Kft. az alábbi állásfoglalással reagált az eljárásra:

„A tegnapi napon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sajtóközleményben jelentette be, hogy eljárást indított – több más szereplő mellett – a Szentkirályi Magyarország Kft. ellen, fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt. A sajtóközlemény szerint a Szentkirály Magyarország Kft.-t érintő mostani eljárás túlnyomórészt a Szentkirályi Magyarország Kft.-nek egy 2019-es kommunikációs kampányában használt, fenntarthatósággal kapcsolatos állításait vizsgálja. Ezt a kampányunkat a GVH már 2020-ban megvizsgálta és akkor azt állapította meg, hogy a versenyfelügyeleti eljárás elindításának feltételei nem állnak fent.

A Szentkirályi Magyarország Kft. nem kapott információt arról, hogy a GVH miért döntött most úgy, hogy mégis elindítja az eljárást az 5 évvel ezelőtti kampányunk kapcsán, illetve korábbi döntésük ellenére. A Szentkirályi Magyarország Kft. most is maximálisan együttműködik a GVH-val az eljárás során, részére minden fontos és elérhető információt megad.

A Szentkirályi Magyarország Kft. mindig kiemelt figyelmet fordított a jogszabályi környezetnek való maradéktalan megfelelésre, a vállalatra és annak tevékenységére vonatkozó szabályozások betartására és a hatóságokkal történő szoros együttműködésre. A vállalat határozottan elítéli a fogyasztók megtévesztését és a »zöldre mosás« vagy greenwashing minden formáját, és elkötelezett az iparág fenntarthatóságának előmozdítása mellett, amelyet gyakorlati törekvéseivel is folyamatosan támogat” – olvasható a Szentkirályi Magyarország Kft. közleménye.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában