A világ legjobbjai között az izsáki pezsgő
Mik ezek?
XAz izsáki Ungor fivérek Szent Istvánról elnevezett muskotály édes fehér pezsgőjét a néhány hete megrendezett Effervescents du Monde elnevezésű nemzetközi habzóbor és pezsgőversenyen a száztagú szakzsűri nagy arany-medállal jutalmazta. A nem mindennapi elismerés örömét osztották meg a tulajdonosok a sajtó munkatársaival tegnap a budapesti Gerbeaud Cukrászdában megrendezett sajtótájékoztatón.
A meghitt és fenséges pillanatok királyi italához méltó környezetben Ungor Erik tulajdonos-vezérigazgató elmondta, hogy a pezsgő hazájában megrendezett világversenyen 24 ország 552 habzóborát, pezsgőjét értékelték a szakemberek. Ebben a mezőnyben szerezték meg a nagy aranyérmet, mi több, a verseny tíz legjobb itala közé is bekerült a díjnyertes pezsgőjük. A termékcsalád másik tagját, a Szent István rozépezsgőt pedig ezüst-éremmel ismerték el az ítészek. A tulajdonos-vezérigazgató elmondta, hogy mintegy két évtizede szőlőtermesztéssel és borászattal indították el a családi vállalkozást, három évvel ezelőtt pedig – gyermekkori álmuk valóra váltásaként – testvérével közösen megvásárolták a szakmában elismert izsáki pezsgőgyárat.
– Azóta a pezsgőforgalmat megtízszereztük, és gazdag termékválasztékunk ékköveként az aranyérmes Szent István pezsgő a világ 10 legjobbja közé emelkedett – fogalmazott nem titkolt büszkeséggel a vezérigazgató. – A kezdetben 60 fővel működő üzemben ma már mintegy háromszázan dolgoznak – tette hozzá –, s állítják elő azt a 60 millió palacknyi italt – pezsgőt, bort és üdítőt –, amelyet a hazai piac mellett Szlovákiába, Romániába, Hollandiába, Csehországba, Oroszországba, Koreába és Szerbiába exportálnak.
Fórián Szabó Róbert marketingigazgató a Szent István márka születésének részleteibe és a verseny kulisszatitkaiba avatta be a jelenlévőket. A szakember beszélt az izsáki pezsgőkészítés több évtizedes hagyományáról, valamint arról, hogy a Kunsági borvidéken elhelyezkedő üzem már korábban is több sikeres márkát vezetett be a piacra. A Szent István pezsgőcsaládot 2011-ben bővítették. Az édes és az extra száraz mellett a vörös, a rozé és a muskotályos fajtákat is beállították. E két utóbbival aratott most sikert az izsáki cég Franciaországban.
A 2011-es év fejlesztéseként a legnépszerűbb Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgőcsalád korábbi édes és száraz változatát kiegészítették a félszáraz rozé és az édes spumante muskotályos fajtával, valamint gyártani kezdték a Szent István extra száraz nyerspezsgőt.
Az izsáki Ungor fivérek (középen) sikerére koccintott az Irigy Hónaljmirigy együttes is
Tóth Gábor főborász elmondta, hogy a díjnyertes muskotály kizárólag az illatos Cserszegi fűszeresből készül. A kivételes ízvilág titka a szakember szerint a kiváló minőségben, a kellő szakmai háttérben és a precizitásban rejlik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








