Sümegi György Tóth Menyhértről írt újabb könyvének bemutatóját tartották a miskei könyvtárban

Serfőző Csaba polgármester a nagyszámú közönség mellett elsőként Sümegi Györgyöt köszöntötte. A szerző munkásságának, tudományos tevékenységének bemutatása után arra emlékeztetett: idén ez a negyedik, vélhetően nem az utolsó rendezvény a Tóth Menyhért-emlékév keretében. A településvezető köszönetét fejezte ki mindazoknak – köztük számos kalocsai alkotónak –, akik fontosnak tartották, hogy ismereteiket újabb adalékokkal gyarapítsák Tóth Menyhért életéről és munkásságáról.

A folytatásban kiderült, nincs attól hitelesebb értékelés, visszatekintés, mint amikor valaki nemcsak a tanult, jelesül a művészettörténész szakmáját gyakorolva ír könyvet, tart előadást egy 120 éve született nagy alkotóról, hanem személyesen is ismerte, számos emlék, történet köti hozzá.

Sümegi György mellett ez utóbbiak közé tartozik a Tóth Menyhért személyét, emlékét elsőként megidéző Molnár Károly miskei lakos, aki a művészhez és feleségéhez kötődő, egy hétig tartó gyermekkori élményeit osztotta meg a hallgatósággal.

Életút

Tóth Menyhért 1904. január 2-án Szeged-Mórahalmon született. Az 1980. január 11-én Budapesten elhunyt művész életének nagyobbik részében Miskén élt és alkotott. Mint elhangzott: Tóth Menyhért gyenge fizikumú, rossz látású gyerek volt, akire az édesanyja nagy hatással bírt. Kalocsán még fiatal korában kitanulta a szobafestő-mázoló szakmát. A foktői templom téli festésekor úgy megfagyott az egyik lába, hogy le kellett amputálni. Ennek ellenére szeretetet árasztó, megbocsájtó fajta ember volt, akitől a művészi féltékenység messze állt. Segítői közé tartozott dr. Józsa Jenő, Miske egykori háziorvosa, de a falu plébánosaival, a mindenkori kalocsai érsekekkel is jó kapcsolatot ápolt. Sokáig nappal mezőgazdasági munkával kereste a kenyerét, éjszaka festett, rajzolt. Talán kevésbé ismert életrajzi adat, hogy 1945 után művészeti szabadiskolát alapított Kalocsán, de rajzszakkört is vezetett és reprodukciós kiállítást tartott. Sokat festett, rajzolt a Vajas-parton, amputált lába miatt művégtaggal hajtott kerékpáron járta a környéket, hogy növendékeket gyűjtsön. Kalocsa mellett Homokmégyhez, Drágszélhez is kötődött. Mindemellett a helyi zenekarban harmonikán játszott.

A számos, az egyént, a művészt bemutató életrajzi adat mellett az is kiderült, Tóth Menyhért fehér szín melletti elkötelezettsége Vaszary János festőművész mesteréhez vezethető vissza. Azonban pályája elején feketére, majd később fehérre festett piktúráinak egyediségét, értékét, jelentőségét csak halála után ismerte fel közvetlen környezete és a szakma egyaránt. Sümegi György könyve elsőként térképezi fel életművét, méghozzá rendhagyó formában: a hagyatékban maradt, közel százötven, családjával, pálya- és kortársaival váltott levelén, illetve velük vagy a művésszel készített interjúkon keresztül. A dokumentumokból nemcsak a mindennapi megélhetésért alázattal küzdő, nélkülözésre kényszerülő, mégis a világot és embertársait csodálattal szemlélő alkotó képe bontakozik ki, de megismerhetjük Tóth Menyhért művészetről, szépségről, Istenről vallott nézeteit is.

Sümegi György szerint Tóth Menyhért egyik nagy erénye, hogy következetesen kitartott kialakított stílusa mellett, amit sajnos már csak halála után tíz évvel, posztomusz ismertek el Kossuth-díjjal. Szinte valamennyi rajzát, festményét számos skicc, tanulmány előzte meg, kétezer festményfelület és tízezer rajz a hagyatéka. A korábbi előadásokon már részletesen megismert életrajzi adatokon túl a művészettörténész aláhúzta: sajnálatos, hogy a Magyar Nemzeti Galériában mindeddig nem sikerült Tóth Menyhért-tárlatot rendezni.

Akár a könyvbemutató kulcsmondatának is tekinthetjük, amivel Sümegi György, a Tóth Menyhért Lelkek, vallomások című könyv szerzője a mondanivalóját zárta: „Még sok-sok olyan adósság van Tóth Menyhérttel szemben, amit az utókornak kell rendezni a művész még nagyobb ismertsége és elismerése érdekében.”