Sportbál: megtiltották a részvételt a sportolóknak és a munkatársaknak?

Sportbál: megtiltották a részvételt a sportolóknak és a munkatársaknak?

Kecskemét | A szóbeszéd szerint Vörösmarty Attila, a KSE marketingigazgatója, a helyi Fidesz elnöke adta ki az ukázt a távolmaradásra a Kecskeméti Sportiskolában és a Kecskemét SE-ben dolgozóknak, sportolóknak.

Egy degu lesz az állatok királya?

Baon állatkertje | Örömmel jelentjük: már több mint 85 lakója van a Baon Állatkertjének. A sok-sok kutyus és cicus mellett jól megférnek a szárnyasok, de egy ezerlábú is helyet kapott a naponta gyarapodó díszes társaságban.

Pénzbüntetést kapott a kecskeméti közjegyző

adócsalás | Jogerősen 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte dr. Virágh Pálné kecskeméti közjegyzőt a Csongrád Megyei Bíróság. A vádlott több mint 11 millió forint értékű hamis számlát szerepeltetett vállalkozása 2002. évi könyvelésében és személyi jövedelemadó bevallásában.

Egyre többen tartoznak

Egyre többen tartoznak

számlák | Ahogy nő a munkanélküliség, úgy nő a számlák befizetésével elmaradók tömege is.

Eladta a használatba kapott Audit

kék hírek | Úgy volt, hogy a használat fejében fizeti a törlesztő részleteket, ehelyett inkább eladta a 2,4 milliót érő A3-as Audit. Ezért sikkasztás miatt indítottak nyomozást ellene Kecskeméten.

Meddig várat még magára a kikelet?

Meddig várat még magára a kikelet?

időjárás | Úgy tűnik, ezen a héten már hiába várjuk a jó időt. Az is lehet, hogy nemzeti ünnepünkön is havazni fog.

Választás 2010: elmarad a nagy nevek csatája

Belföld | Az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben.

37 gólt kapott a Halas az NB I/B-s ellenfelétől

NŐI KÉZILABDA | Újabb tesztmeccset játszott ma (szerda) a Kiskunhalas NKSE Bravotel csapata, az ellenfél ismét az NB I/B-s Szekszárd volt, akik ellen múlt héten 33-30-ra nyertek Éles József tanítványai.

Egyedülálló: izzadásgátló pulóverek ezüstszemcsékkel

nanosilver technológia | Antibakteriális hatású, ennek köszönhetően izzadásgátló pulóverek állíthatók elő annak a technológiának köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy fonalfeldolgozó céggel együttműködve fejlesztettek ki.

Adás-vétel egy halottal: dublőr játszotta el az elhunyt tulajt

belföld | Meghalt a házát eladó férfi, hát egy nő játszotta el szerepét, hogy a szocpol támogatáshoz hozzájussanak. A nem mindennapi bűnügyet most zárták le jogerősen a Zala megyei bíróságon.

15 milliós zsákmányt vittek el az ékszerbolti rablók – Fotókkal!

15 milliós zsákmányt vittek el az ékszerbolti rablók – Fotókkal!

Kiskunhalas | Az üzlet eladóját megkötözték, és megléptek az arany ékszerekkel a rablók Kiskunhalason kedden délután.

Választás 2010: elmarad a nagy nevek csatája

belföld | Az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben.

Gyermekgázolás: egy teherautó mögül lépett az úttestre a fiú

baleset | Egy Mercedes ütötte el azt a tíz év körüli fiút, aki egy teherautó takarásából akart átkelni az úton Kunszentmiklóson kedd délután.

Nem börtönre számított társai feldobásáért

ATM-lopás | – Napi kapcsolatban álltam a rendőrséggel, informáltam őket az elkövetett ATM-lopásokról és a készülő újabb akcióról – jelentette ki lapunknak egy helvéciai férfi.

Deviza

  • CHF/HUF 182.28
  • EUR/HUF 266.32
  • USD/HUF 195.2

Szexbotrány vagy lejáratás?

Blogális Világ | Széles Gábor botcsinálta „médiamogul” lapja rövid néhány napon belül másodszor szállt bele Vona Gáborba. Most a Jobbik-elnök szexuális életét elemezték.

A második félévtől már bővülhet a magyar gazdaság

vg | Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható - vélekedtek szerdán az elemzők.

Milyen gazdaságpolitikáról álmodik a Fidesz?

Milyen gazdaságpolitikáról álmodik a Fidesz?

vg | Az elmúlt hetekben már konkrét vállalásokat is megfogalmazott a vállalkozóknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Joseph E. Stiglitz

Egyelőre túl nagyok a deficitcsökkentés veszélyei

Európán és Amerikán a fiskális megszorítások hulláma söpör végig. Ezt megelőzően sokakat meglepett a költségvetési hiányok mértéke, csakúgy, mint a gazdasági visszaesésé. A dereguláció tegnapi szószólói – akik szerint a kormányoknak passzívaknak kellett volna maradniuk – ugyan tiltakoztak, közgazdászok szerint azonban az állami kiadások hatásosak voltak, és elháríthatóvá tették a újabb depressziót.

Martin Feldstein

Mennyire van biztonságban a dollárja?

Kínai állami tisztviselők és befektetők egyaránt aggódtak a dollár-befektetéseik biztonsága miatt. Mivel a kétezer milliárd dollárnyi valutatartalékainak nagy részét a pekingi kormány az amerikai valutában tartja, ezért jó oka van arra, hogy figyelmét a zöldhasú várható jövőbeni értékére összpontosítsa.

Hans Werner Sinn

A görög bűnös megmentése

A trükkök mindazonáltal lehetővé tettek a görögök számára néhány jó évet. A 2001-es euró-övezeti csatlakozás után a jóléti kiadások éves átlagban 3,6 százalékponttal gyorsabban növekedtek, mint a GDP. Az OECD statisztikái szerint a görögök mindössze 15 évi szolgálati idő után a nettó átlagjövedelem 111 százalékának megfelelő nyugdíjat kapnak. Ahogyan a görögök adósságcsinálással teremtettek maguknak tejjel-mézzel folyó országot az egyenesen hajmeresztő.

George Soros

Széteshet az euro

A közös valuta konstrukciójában meglévő hibát egyértelműen felfedte a 2008-as összeomlás, amikor – együttes eljárás helyett – minden országnak külön-külön kellett megmentenie a saját bankrendszerét. A végkifejletet a görög adósságválság hozta meg. Ha a tagállamok nem tudják megtenni a következő lépéseket, akkor széteshet az euró, súlyos következményeket róva az EU-ra.

Dani Rodrik

Érvek a nemzetközi pénzügyi koordináció ellen

Amikor Barack Obama elnök január végén bejelentette, új, szigorú szabályokat készít elő a bankok számára, ő sem várta, hogy a lépéssel sok barátot szerez magának a Wall Streeten. Az amerikai elnök szerint meg kell akadályozni, hogy a bankok a saját számlájukra kereskedjenek és túl nagyra nőjenek.

Nouriel Roubini

Hogyan lehet megtanítani a disznókat repülni?

Valószínű, hogy az EU és az EKB akkor is részleges mentőakciót indít, ha Athén mégsem hajt végre teljes kiigazítást, mert meg akarja akadályozni a görög járvány tovaterjedését, amely magának a monetáris uniónak a túlélését is veszélyeztetné. Athén fizetésképtelensége végső soron olyan hatással járhatna, mint 2008-ban a Lehman Brothers bukása.

Kevesebb pénz a gazdáknak

vg | A támogatási összeg zsugorodását eredményezheti az EU közös agrárpoltikájának újabb átalakítása.

Le az adóslistával!

vg | Jóri András adatvédelmi biztos továbbra is határozattan ellenzi a pozitív adóslista létrehozását.

Itt az MDF vége?

vg | A megkérdezettek körében a Fidesz támogatottsága 40 százalék, az MSZP-jé 11 százalék, a Jobbiké 8 százalék.

Mesterházynak nem tetszik a Fidesz válasza

vg | A Fidesz képviselői nem beszélnek a párt programjáról, és a vitára való felkéréseket is primitív stílusban utasítják el – nyilatkozta Mesterházy Attila.

Hagyó nem akar külföldre szökni

vg | Cáfolta Hagyó Miklós, hogy külföldre menekülne a felelősségre vonás alól.

Egy új Marióra vágyik a Facebook

vg | A világ legnagyobb közösségi portáljának vezetése arra hívta fel a fejlesztőket, hogy olyan legendás játékkal rukkoljanak elő, mint a Mario vagy a Halo.

Gyenge lábakon áll a Fidesz kétharmada

vg | Orbán Viktor nem engedheti meg, hogy ne üssön oda Jobbiknak, mert eddigi hallgatásával átengedte a terepet a szélsőségeseknek.

Részvény

  • MOL19700
  • MTELEKOM715
  • OTP6180
  • RICHTER41800

Regényes bútorok

Regényes bútorok

Lakáskultúra Online | Ebben az esetben az se baj, ha az ember ráalszik a könyvre...

Amikor semmihez nincs kedved

NANA.HU | Van az úgy, hogy az élet teljesen valószerűtlennek tűnik, és fogalmunk sincs, mit keresünk benne. Nyugi, ez nem csak veled fordul elő.

Versenyfutás az idővel, avagy vacsora 30 perc alatt

Mindmegette.hu | Legyen egészséges, gyorsan elkészíthető és persze finom. Sok elvárás a vacsorától, de van néhány ötletünk a megoldásra.

Karmikus anyajegyek

astronet.hu | Vajon van-e jelentésük a különféle testtájakon elhelyezkedő anyajegyeknek, bőrelváltozásoknak? A reinkarnáció elméletét elfogadó szakemberek szerint: egyértelmű igen.

Zámbó Edit és a kamu doktori cím

Kiskegyed Online | Míg élt Jimmy, az egész ország úgy tudta, hogy a felesége, Edit jogász. Most kiderült, hogy ez nem igaz.

Pályaudvarból dizájnhotel

Lakáskultúra Online | Álomvilág, Milánó minden nevezetességéhez közel.

Divatmagazin tiltó listán

GLAMOUR ONLINE | Érthetetlen kitiltás a párizsi divathéten!

Sztárgalériák

Időjárás

Kecskemét

havazás
0 °C
-1 °C
Időjárás előrejelzés »

Napi horoszkóp astronet

< >
  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/kos.gif

    Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bika.gif

    Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/ikrek.gif

    Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/rak.gif

    A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/oroszlan.gif

    Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/szuz.gif

    Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/merleg.gif

    Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/skorpio.gif

    Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/nyilas.gif

    Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bak.gif

    Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/vizonto.gif

    Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/halak.gif

    Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...

    folytatás, még több horoszkóp »

Receptajánlat Mindmegette

Túrós rakott zöldbab

Túrós rakott zöldbab

Előkészítése: a zöldbabot hagyom felengedni, levét szűrőben lecsöpögtetem. Felét kivajazott tűzálló tálra terítem. Elkészítése: az áttört túrót simára keverem a tejföllel, 5 dkg olv...

Lakáskultúra Lakáskultúra

Glamour - Tedd & Ne tedd!

Védjegye a szőr!

Carmen Kass kilóg az átlagos toppmodellek közül, neked...

Védjegye a szőr!