Veszélyes vásárlás

Péntek este bevásárolni voltam. Hétvége jött, egyben ez volt a hónap harmadik napja (amely fizetésnap sok helyen), és ez előre predesztinálta, hogy sokan lesznek a boltban. Így is készültem, így nem lepődtem meg, hogy amikor autóval a sorompón át beléptem a parkoló területére, köröznöm kellett jó tíz percig, hogy helyet találjak magamnak. Nagy nehezen megálltam, majd ennél is nehezebben bevásároltam. Van az a poén, hogy jó lenne, ha a bevásárlólistát egy férfi úgy kapná meg, amilyen sorrendben a boltban sétál. 

Nem én vagyok a leghatékonyabb ember a vásárlás terén, főleg, ha nagybevásárlásról van szó és a teljes család leadja az igényét, de valahogy csak megoldottam. Közben a napi lépésszámom is meglett… Miután túljutottam az uborka és a cukkini megkülönböztetésén, kiderítettem, hogy habtejszínre vagy főzőtejszínre van-e szükségünk, a parkolóban még ennél is nagyobb kalamajkába keveredtem. 

Kezdődött minden azzal, hogy az esőben sietve a kocsihoz az eleredt cipőfűzőmet bekapta a bevásárlókocsi kereke, ez megrántotta a bal lábamat, megakasztotta a kocsit, emiatt a jobb lábammal véletlenül belerúgtam az acélba. Ázva, sajgó lábbal bicegtem tovább az autóig, bepakoltam a csomagtartóba, majd indultam haza. A sorompó viszont nem nyílt ki, ugyanis hiába fizettem sokat a boltban, ez nincs összefüggésben azzal, hogy lejárt az időm, amíg ingyen parkolhatok. Fura, sok tízezer forintot hagytam ott, de még a parkolásért is fizetnem kell. 

Miközben próbáltam feldolgozni, hogyha az elején nem tart tíz percig leparkoni, nem lépem túl az időt, jött máris az újabb csavar. Már a vásárlás sem volt stresszmentes folyamat, a sorompótól viszont visszatolatni úgy, hogy négy autó állt mögöttem, óriási „művészetnek” számított. Szerencsére nem – csak majdnem – húztam meg a szakadó esőben egy 30-40 milliós kocsit… Idegeskedve újra helyet kerestem magamnak, majd mentem befizetni a parkolást. Amikor viszont megláttam, hogy csak 200 forintot kell fizetnem a parkolásért, rájöttem, hogy felesleges volt az idegeskedés. 

Épségben maradtak az autók, otthon örültek a bevásárlásnak, és a ruhám is megszáradt, mire hazaértem. A lábam mondjuk azóta is fáj…