2020.03.24. 16:57
Terrorveszélynek teszi ki a koronavírus-járvány Európát
A koronavírus-járvány kiszolgáltatottá teszi Európát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára – mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A kutató szerint a terroristák is tisztában vannak azzal, hogy az európai rendfenntartó erők jelentős része most a járvány elleni védekezésben van lekötve.
Kifejtette:
a jelenlegi helyzetben nagy hangsúlyt kell fektetni a kritikus infrastruktúra és az egészségügyi intézmények védelmére, és nem túl jó, ha a rendvédelmi szervek erőforrásait az köti le, hogy betereljék az embereket az utcáról.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugati világ jelentős részén az egészségügyi intézmények védelme nem igazán erős, ezért könnyen hajthatnak végre támadásokat ellenük.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg