2020.03.20. 08:47
Kaliforniában senki nem teheti ki otthonról a lábát
Zárlat alatt van egész Kalifornia helyi idő szerint péntek éjféltől az új koronavírus terjedése miatt, senki nem hagyhatja el az otthonát – rendelte el Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója csütörtök este.
Az Egyesült Államokban Kalifornia az első tagállam, ahol ilyen szigorú korlátozást vezettek be. A kormányzó döntése értelmében
több mint 40 millió kaliforniainak otthon kell maradnia annak érdekében, hogy gátat vethessenek az új típusú koronavírus terjedésének.
Sajtókonferenciáján Newsom nem közölte, hogy a rendelete meddig marad érvényben. Csupán annyit szögezett le: „ez az állapot nem fog örökké tartani”. Jelezte viszont, hogy
legalább 19-20 ezer megbetegedésre lehet számítani.
Elemzők szerint azonban ennél akár még jóval többen is megfertőződhetnek, hiszen egyedül
Los Angelesben mintegy 60 ezer hajléktalan él az utcán.
Kaliforniában az elmúlt napokban nemcsak a kormányzó hozott fokozatosan rendelkezéseket a rendkívül gyorsan terjedő koronavírus terjedésének megakadályozására, hanem egyes városok polgármesterei és az állam egészségügyi hatóságai is így tettek. Sok helyütt már korábban lezárták az üzleteket, éttermeket, klubokat, lemondták a rendezvényeket, és a tanintézményekben áttértek a távoktatásra. San Franciscóban és környékén, valamint a fővárosban, Sacramentóban arra szólították fel a helyieket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Los Angeles a Newsom beszéde előtti órákban csatlakozott e városokhoz.
„Most a mi felelősségünk is, hogy minél több életet megmentsünk” – fogalmazott Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere.
Beszédében Gavin Newsom kormányzó is a felelősséget hangsúlyozta. Azt mondta:
„itt az ideje, hogy valamennyien, egyénekként és közösségekként egyaránt, felismerjük, mit kell tennünk”.
A rendelet értelmében az állam területén csakis az élelmiszerboltok, a patikák, a benzinkutak és a bankok maradhatnak nyitva, igaz, korlátozott idősávban. Emellett tovább dolgoznak a rendőrök és a kormányzati feladatokat ellátó hivatalok.
A kormányzó csütörtökön levélben kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy a Fehér Házban tartott szerdai sajtókonferencián említett két kórházhajó egyikét Los Angelesbe irányítsák.
Kalifornia egyike azoknak az amerikai tagállamoknak, amelyeket a legjobban sújt az új típusú koronavírus terjedése. Csütörtök esti adatok szerint 1040 fertőzést diagnosztizáltak, és 19 halálos áldozatot követelt a kór. Az északnyugati Washington államban több mint 1300 fertőzést tartanak nyilván. A legrosszabb helyzetben a keleti parti New York állam van: ott több mint 5200 vírusteszt bizonyult pozitívnak.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg