Kortalan remekmű

2019.04.09. 21:00

Mobilapplikáció készült A Pál utcai fiúk című regényhez

A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.

Forrás: filnarchiv.hu

A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.

„A Pál utcai fiúk olyan, mintha velünk történne, mindannyian szeretnénk a regény hősei bőrébe bújni. A mobilapplikációs sétával a mű történetei, élményei élhetőek újra” – mondta Bácskai János, a IX. kerület polgármestere a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában és Gimnáziumban tartott bemutatón.

Molnár Ferenc 1887 és 1895 között járt a ma Szent-Györgyi Albert nevét viselő intézménybe, amely akkor még református főgimnázium volt, és itteni élményeit sűrítette A Pál utcai fiúkba. Bácskai János úgy fogalmazott, hogy a mobilapplikáció, ez a 21. századi találmány közelebb hozza az olvasást a mai ifjúsághoz. „A 19-20. század fordulója körül még lóvasút járt az Üllői úton, de a két kerület, Ferencváros és Józsefváros életét akkor és ma sem választotta el semmi, csak a közigazgatás” – tette hozzá.

Sára Botond Attila, a VII. kerület vezetője arról beszélt, hogy a digitalizált módszerek új alapokra helyezik a magyar oktatási rendszert, a tanulás könnyebb és élvezetesebb lesz így.

„A két kerületben ma is a regény helyszínein éljük mindennapjainkat”

- jegyezte meg.

A mobilapplikáció a 2011-ben indult Guide@Hand Budapest kutatási projekt részeként valósult meg, az MTA SZTAKI eLearning osztálya és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény fejlesztésében. Márkus Zsolt László, a az MTA SZTAKI eLearning osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a Guide@Hand Budapesten belül már mintegy 250 hasonló mobilapplikáció, interaktív séta valósult meg.

„A Pál utcai fiúk nyomában applikáció ingyenes letöltése után le kell menteni a sétalistát, így a séta során már nincs szükség internetre, csak GPS-re” – mondta.

Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kitért arra, hogy az új applikáció sétája a Nemzeti Múzeum elől indul, átmegy a Kálvin téren, az iskolán, a Práter utcán, majd az Üllői út túloldalán a Mária utcába jutunk el, utána a Pál utcába, a Nagytemplom utcába (ahol a Grund volt), a Tömő utcába, végül az Illés utca 25., a Füvészkert elé jutunk.

„Az interaktív séta tizenhárom látványossághoz kalauzol el minket, valamennyihez rövid ismertető, építészeti leírás kapcsolódik, részletek hangzanak el a regényből, a kor hangulatát visszadó zenei betétekkel együtt.

Hamarosan videóanyag is elérhető lesz” – mondta Gönczi Ambrus. Az anyagot archív fotók és az 1969-ben készült, Fábri Zoltán által rendezett játékfilm néhány jelenete is színesíti.

Molnár Ferenc regénye egyike a legismertebb magyar műveknek. Magyar nyelven több mint nyolcvan alkalommal adták ki, számtalan nyelvre lefordították, Albániától Mexikóig, Japántól Norvégiáig szinte minden nagyobb európai, ázsiai és amerikai országban olvasható Boka, Nemecsek és a többi fiú története.

Borítókép: részlet Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című filmjéből

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!