2013.12.14. 07:00
Dolgoznak a kórházi épületeken
Új képet mutat a Bajai Szent Rókus Kórházban a neurológiai épülete.
Pontosabban régit, hiszen felújítása során az volt a cél, hogy az 1932 átadott ingatlan egykori formáját állítsák vissza. Erről beszélt dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos, amikor beszámolt a napokban záródó korszerűsítésről. Mint mondta: szívügyének tekintette a beruházást, mert 2009-ben megígérte Mezei Lajosnak, hogy az intézmény legszebb épületének felújítására szereznek pénzt. A lokálpatrióta vállalkozó temetésén tett ígéretet sikerült most teljesíteni. Mintegy 40 millió forintba került a nyílászárók cseréjét, a tető javítását és a bádogos munkákat magába foglaló korszerűsítés, ami részben állami, illetve kórházi forrásból valósulhatott meg.
– Amennyiben az új épület megépül, itt felszabadul az idegosztály. Hasznosításra több elképzelés van, lenne igény a mozgásszervi rehabilitáció fejlesztésére, valamint az idős, elesett emberek ellátására – fogalmazott az intézmény vezetője. A kórházban jelenleg folyik a diagnosztikai épület tetőfelújítása, ami 40 milliós tétel, januárban pedig a pszichiátria épületének kivitelezői szerződését írhatják alá, ami 180 millió forintos, fél év alatt megvalósítandó fejlesztés kezdetét jelenti majd.