2009.09.23. 11:55
Nem volt bomba egy cipőben sem
A Zuschlag-per is félbe szakadt egy bombariadó miatt.
11:35 A megyei bíróság sajtószóvivőjétől, Ócsai Beatrixtől megtudtuk, hogy a telefonáló bemutatkozott - feltehetően nem a saját nevén. Azt mondta: a barátja egy plasztikbombát hoz majd be az épületbe. A tárgyalások folytatódnak, a bíróság dolgozói ismét munkába álltak.
11:28 - A szakemberek befejezték az épület átvizsgálását, robbanószert nem találtak a bíróságon - tudtuk meg a rendőrségtől. Az ügyben nyomozás indult, hogy az egyelőre ismeretlen telefonáló kilétére fény derüljön.
10:14 - A bíróság központi telefonszámát valaki háromnegyed 10-kor hívta fel azzal, hogy a 10 órakor kezdődő tárgyalásra valaki a cipőjében bombát visz be - tájékoztatta a baon.hu-t Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrök megkezdték az épület kiürítését és átvizsgálását. Részletek később.
10:06 Tíz óra előtt néhány perccel lépett be Kecskeméten a megyei íróság épületében a Zuschlag-per tárgyalására egy biztonsági őr. A tanácsvezető bíróval, dr. Fodor Endrével közölte, hogy bombariadó van. A bíró azonnal félbe szakította a tárgyalást és kiüríttette a termet.
Kecskeméten a Rákóczi úton most is folyamatosan hagyják el az épületet az emberek. A Zuschlag-per tárgy tárgyalása 13 órakor folytatódik.