Kék hírek, bulvár

2011.01.05. 17:58

Folytatódik Kolompár pere

Hétfőn folytatódik a Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és nyolc társa ellen 2009 novemberében a Kecskeméti Városi Bíróságon megkezdett per - közölte dr. Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője.

P. N.

Az eljárásban három ügyet egyesítettek. A 2010 október 6-i tárgyalási napon Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró bejelentette: 130-150 tanú, valamint szakértők meghallgatását tervezi a perben. Az első vádpontot a budapesti ügyészség nyújtotta be, de képviseletét a Kecskeméti Városi Ügyészség látja el.

A vádirat szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal a sajátjaként rendelkezett. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése bűntett elkövetése miatt mint tettest, két alkalmazottat pedig mint társtettest vádolják.

A második vádpont szerint a Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet valótlan tartalmú számlákkal számolt el az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével. Emiatt a vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A harmadik vádpontban Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolják. A vádlottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg a vád szerint jogosulatlanul, s további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Kolompár Orbán korábbi maghallgatásakor nem ismerte el büntetőjogi felelősségét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!