Sportolás

2024.08.07. 20:07

Az utánpótlás-nevelésre helyezte a hangsúlyt a Szabadszállási Városi Sportegyesület

Számos sportolási lehetőséget biztosít, támogat és segít a tavalyi évben alakult Szabadszállási Városi Sportegyesület. A civil szervezethez szinte valamennyi, a településen működő sportkör kapcsolódott. Az idei esztendő legkiemelkedőbb eredménye a műfüves pálya kialakítása lesz.

Gulyás Sándor

– A tavalyi évben indítottuk el a felnőtt csapat mellett az utánpótlás-nevelést. Szeptember óta foglalkozunk a gyermekekkel. A létszám hatvan fő felett van, amibe beletartoznak az óvodások is. Az idén jelentősen megemelkedett a 9-12 évesek száma. Az előző esztendőben még nem tudtunk részt venni a Bozsik Programban, ám idén három korcsoportban neveztük a gyermekeket. Anyagi forrás hiányában egyelőre még bajnokságokon nem tudunk részt venni. Igyekszünk visszahozni a labdarúgás jó oldalát, nagyon figyelünk arra, hogy a foci, a mozgás szeretete mellett tanítványaink kulturáltan és sportszerűen viselkedjenek – mondta Áipliné Darabos Jusztina, az egyesület elnöke.

Szabadszállás, utánpótlás-nevelés,
A műfüves pálya hozzájárul a versenyképesség növeléséhez
Fotó: Gulyás Sándor

Az eltelt időszak alatt az egyesület és a város közös munkájának köszönhetően számos kisebb fejlesztés valósult meg a Vak Bottyán téri sporttelepen, a következő állomás a műfüves pálya létrehozása lesz, ami várhatóan szeptemberre elkészül.

– Egyesületük 39,5 millió forint támogatást kapott az MLSZ Országos Pályafelújítási Program keretében. A rendelkezésre álló keretből egy 800 négyzetméteres alapterületű, szabványos műfüves pálya épül, ami a labdarúgóedzések és -mérkőzések mellett helyszíne lehet többek között iskolai sporteseményeknek, közösségi rendezvényeknek. A pálya építése még ebben a hónapban elkezdődik. Az idei esztendőben a pályaavatón kívül már nem tervezünk nagyobb rendezvény, csatlakoztunk viszont a Sportszervezetek Országos Szövetsége HISZEK Benned Sport Programjához – tette hozzá Áipliné Darabos Jusztina.

Asztalitenisz szakosztályt is indítanának

Az egyesületbe jelenleg a labdarúgókon kívül dzsúdósok, jógások és tornászok tartoznak. Együttműködési megállapodás született a futókkal, tervben van egy asztalitenisz szakosztály létrehozása is, ami sikeres pályázat esetében még az idén megvalósulhat – fogalmazott az egyesület elnöke.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában