Fejlesztés

2024.09.09. 19:50

Új piaccsarnokot avattak Kunszálláson – galériával

A Falvak Éjszakája program keretében új termelői piacot avattak Kunszállás központjában a hétvégén. Az elkészült fejlesztés révén 17 árusítóasztalon értékesíthetik termékeiket a helybeli és környékbeli kistermelők hetente két napon – olvasható az eseményről kiadott közleményben.

Vajda Piroska

Almási Roland, Kunszállás község polgármestere köszöntőjében elmondta: több mint négy esztendővel ezelőtt született meg a termelői piac új helyszínének gondolata. 

piaccsarnok, Kunszállás, avató
Új piaccsarnokot avattak Kunszálláson
Fotó: Vincze József

Hosszú, kanyargós út előzte meg a piac végleges elkészültét. A termelői piac a település központjában kapott helyet, 200 négyzetméter fedett csarnokrész, valamint ugyanennyi fedetlen burkolt terület került kialakításra, emellett 35 négyzetméteres raktár- és kóstoltató rész is helyet kapott. A fedett rész alatt 17 árusító asztalt helyeztek el. Az energiahatékony működésért 3 kilowattos napelemrendszer felel. A csütörtöki és szombati piacnapokon a polgármester pezsgő közösségi életre számít. A projekthez kapcsolódóan közösségi mosdókat is kialakítottak, így megoldódott a nyilvános illemhely kérdése a település központjában.

Az átadáson elhangzott, hogy a Vidékfejlesztési Program keretén belül a „Helyi termelői termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszköz fejlesztése” című felhívásra adott be pályázatot az önkormányzat, mellyel 85 millió forint támogatást nyertek. A mintegy nyolc hónapig tartó beruházás teljes költségvetése meghaladja a 110 millió forintot, a fennmaradó összeget az önkormányzat saját forrásból pótolta – részletezte a településvezető.

Értékteremtő beruházás 

Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta, az olyan települések mint Kunszállás, értéket teremtenek, példát mutatnak arról, mit jelent a közösség. Az elképzelések, a teljesítmény, a munkába vetett hatalmas erőfeszítések egymást erősítve vannak jelen a településvezetés és a közösség munkájában, ebből születik a minőség. Szerinte ezt a minőséget láthatjuk megszületni ennek a projektnek a megvalósulásával.

Példaértékű összefogás 

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: Kunszállás jó példázat arra, hogy helyi összefogással, eredményes munkával, jó gondolatokkal, gyakorlatias érzékkel, előrelátó tervekkel hogyan lehetséges csodálatos, életerős, egészséges települést építeni. Az önkormányzat és a különféle közösségek gondolatai, akarata jelent meg a termelői piac létrejöttében. A piacon a kistermelő közvetlenül találkozik a vásárlóval, így lehetőséget biztosítva az árak alacsonyan tartására.

Lezsák Sándor, dr. Mák Kornél, Almási Roland Márk, valamint Ülkei Zoltán és Istok Róbert, a testvértelepülés erdélyi Agyagfalva településvezetői vágták át a fejlesztés elkészültét jelképező ünnepélyes szalagot. Az elkészült komplexumot Gyöngyösi József nyugalmazott plébános áldotta meg. Végezetül pedig színvonalas műsort adtak elő a kunszállási néptáncos diákok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában