Hagyományőrzés

2024.09.09. 20:26

Több ezren vettek részt a híres halasi szüreti felvonuláson – galériával, videóval

A 45. Halasi Szüreti Fesztivált az elmúlt hétvégén tartották. A rendezvénysorozat központi helyszíne a város főtere és a városháza díszudvara volt, ahol fantasztikus koncertek, táncház, borudvar, néptánccsoportok fellépése, kézművesek és a helyi és környékbeli borászok ízletes borai várták három napon át a látogatókat. Kiskunhalas legnépszerűbb őszi rendezvényén több ezren voltak kíváncsiak a hagyományos szüreti felvonulásra is, mintegy negyven csoport vett részt a menetben, ahol finom musttal és cukorkával kínálták a közönséget.

Pozsgai Ákos

A szüreti forgatag egyik emelkedett pillanata volt, amikor a főtéri nagyszínpadon Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere és Angela Hofmann, Kronach polgármestere ellátták kézjegyükkel azt az ünnepi dokumentumot, amely a harminc éve fennálló partnervárosi szerződést megerősítette. 

Halasi Szüreti Fesztivál, szüret, felvonulás,
Több ezren vettek részt a híres halasi szüreti felvonuláson
Fotó: Pozsgai Ákos

Az ünnepélyes pillanatokban a színpadon a Kronachi Várőrök és a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjai közösen álltak díszőrséget. A jeles alkalomból a két város vezetője egy-egy festménnyel ajándékozta meg egymást.

A szüreti menetben a helyi és meghívott hagyományőrző csoportok mellett közösségek, sportegyesületek és az iskolák is képviseltették magukat. Aki pedig előre regisztrált és jegyet váltott, az a városnéző kisvonattal kísérhette a szüreti felvonulókat.

A város főterén Sós Dezső életműdíjas közétkeztetési mesterszakács háromszáz adag halasi savanyúmájat készített, valamint népi iparművészek kínálják termékeiket, a városháza díszudvarán felállított borudvarban pedig a kulturális zenei csemege és kulináris kínálat mellé jófajta alföldi borokat kínáltak a helyi és környékbeli borászok.

A főtéri színpadon egymást váltották a helyi és meghívott hagyományőrző művészeti csoportok, esténként országosan ismert énekesek léptek színpadra, az Alma Együttes, az Animal Cannibals, a Bon-Bon, Lil G, Opitz Barbi, Tolvai Reni, Varga Viktor és Wolf Kati is koncertet adott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában