Labdarúgás

2024.08.23. 10:50

Három Bács-Kiskun vármegyei csapat vív két kupameccset

Ezen a hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa második fordulóját. Ebben a körben két csapat, az NB III.-as Tiszakécskei LC, illetve a vármegyei első osztályú Harta és Jánoshalma érdekelt. Három csapat, viszont csak két találkozó, utóbbi kettő ugyanis egymással találkozik.

Vincze Miklós

A Magyar Kupa második fordulójában ránézésre az NB III. Dél-Keleti csoportjában szereplő Tiszakécskei LC csapatának lehet a legkönnyebb dolga. Balogh Pál csapata Újpestre utazik, ahol a Budapesti Labdarúgó Szövetség IV. osztályának az 1. csoportjában szereplő Duna SK vendége lesz. A Duna SK tavaly még a fővárosi harmadosztályban szerepelt, ahonnan sereghajtóként esett ki. Az újpestiek a tavaly idényben lejátszott huszonnyolc bajnoki mérkőzésen öt győzelmet arattak, huszonhárom alkalommal szenvedtek vereséget. Harminckilencszer találtak be az ellenfeleik kapujába, és százhuszonnyolc gólt kaptak. A Duna SK az első fordulóból tulajdonképpen az elsők között jutott tovább, mégpedig játék nélkül, miután az ellenfelük az a Kőrösladányi SK volt, amely még a nyáron visszaléptette a csapatát. A Tiszakécskei LC az NB III. Dél-Keleti csoportjában már közel egy hónapja játékban van. A Tisza-partiak három győzelemmel és egy vereséggel az ötödik helyen állnak. Balogh Pál csapata az első fordulóban a Csongrád-Csanád megyei másodosztályban szereplő Sándorfalva vendége volt, a tiszakécskeiek egy 4-2-es győzelemmel igazolták a papírformát és jutottak tovább az első körből.

labdarúgás, mérkőzés, MOL magyar kupa
A Jánoshalma játékosa,  Gáspár Adrián bűvöli a labdát a Kunbaja elleni Magyar Kupa mérkőzésen
Fotó: Pozsgai Ákos / archív-felvétel

A másik két, a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában érdekelt Bács-Kiskun vármegyei csapat, az egyaránt vármegyei első osztályú Harta és Jánoshalma magabiztos győzelemmel, meggyőző játékkal abszolválta az első fordulót. A vármegyei első osztályú bajnokságban a 2023/24-es idényben a 6. helyre befutó Harta a tavaly még az NB III.-ban szereplő Füzesgyarmatot győzte le hazai pályán 6-0 arányban, míg a tavalyi bajnokságban bronzérmes Jánoshalma az ezüstérmes Kunbaját fogadta, és győzte le 4-0 arányban. Az azonban, hogy mind a két együttes magabiztos győzelemmel jutott tovább, az esélylatolgatás során támpontot nem ad, hiszen a két gárda egymással találkozik, ma délután 16 óra 30 perces kezdettel. Érdekesség, hogy a Jánoshalma az idei Magyar Kupa sorozatban a második mérkőzésén már másodszor kapott Bács-Kiskun vármegyei ellenfelet.

A sorsolást követően sem Hartán, sem Jánoshalmán nem fogadta kitörő öröm a tényt, hogy egy közvetlen, jól ismert riválissal találkoznak. Ez ugyanakkor a tisztelet jele is a másik irányába, hiszen ez azt jelenti, hogy mind a két klub háza táján azt érzik, hogy erős ellenfelet kaptak. A semleges, Bács-Kiskun vármegyei szurkoló szemével ez a tény, hogy két vámegyei csapat egymással találkozik, egyszerre jó és rossz hír. Rossz hír, mert mind a kettő biztosan nem juthat tovább. Jó hír, mert az viszont biztos, hogy a még versenyben lévő, két vármegyei első osztályú csapatunk közül az egyik biztosan továbbjut. Más kérdés, hogy azt a felet, amelyik búcsúzik a kupaküzdelmektől, ez a legkevésbé sem fogja vigasztalni.

Szombat, 15.30

MOL Magyar Kupa: Duna SK-Tiszakécskei LC, UTE Bánka Kristóf Sportközpont.

Szombat, 16.30

MOL Magyar Kupa: Harta SE-Jánoshalmi SE.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában