Labdarúgás

2024.08.23. 21:39

Megfogyatkozott, így később rajtol a Közép csoport

Nem ezen a hétvégén rajtol el az őszi idény a vármegyei harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában, ahogy azt eredetileg tervezte az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága, hanem csak két hét múlva. Az eredetileg tizenhárom csapatos mezőny ugyanis kettővel megfogyatkozott. A résztvevők így tizenegyen maradtak, a bajnokság pedig két héttel később indul.

Vincze Miklós

Eredetileg az augusztus 24-25-i hétvégén rajtolt volna el a 2024/25-ös bajnokság a Bács-Kiskun vármegyei bajnokság harmadosztályának a Közép csoportjában – akárcsak a többi osztályban és csoportban –, két csapatot, a Tabdit és a Tiszaugot azonban kizárták a bajnokságból, így mindössze tizenegy csapat maradt a mezőnyben. Ebben a csoportban a létszám előzőleg is páratlan volt, tehát az eredeti program szerint is minden héten lett volna egy szabadnapos csapat. Most, hogy még két klub kiesett, az eredeti sorsolás alapján elméletileg olyan hétvége is akadna az őszi idény során, amikor három szabadnapos csapat is figyelhetné tétlenül a többiek viaskodását. Minden bizonnyal ennek az elkerülése érdekében új sorsolást készített a Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóság versenybizottsága.

labdarúgás,
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

A bajnokság a Közép csoportban csak a szeptember 7-8-i hétvégén indul, az első forduló párosítása a következő:

Szeptember 7., szombat, 16.30: Kecel FC II.-Balotaszállás FC, Bócsai SE-Tiszasasi FSE, Soltvadkerti TE Soltút-Jászszentlászlói SE, Kisszállási SC-Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE.

Szeptember 8., vasárnap, 16.30: Akasztó FC II.-Kunfehértó KSE.

Az első fordulóban a Kiskőrösi LC II. lesz szabadnapos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában