Labdarúgás

2024.08.24. 19:16

A Harta továbbjutott a Magyar Kupában

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójában megrendeztek egy virtigli Bács-Kiskun vármegyei rangadót is, a Harta ugyanis a Jánoshalmát fogadta a 3. körbe jutásért. Az óriási, végig kiegyenlített csatát az utolsó pillanatokban Varga Milán döntötte el a hazaiak javára.

Vincze Miklós

A sorsolást követően egyik csapat sem örült a másiknak – mind a két fél szeretett volna inkább megyén kívüli ellenfelet kapni, de még inkább verhető ellenfelet –, és ezt az előzetes véleményt maga a mérkőzés is igazolta, nevezetesen azt a kitételt, hogy jól gondolták a felek, hogy nehéz ellenfél lesz a másik. Végig kiegyensúlyozott, nagy küzdelem folyt a pályán. A hazaiak háromszor szerezték meg a vezetést, a vendégek azonban csak kétszer tudtak egyenlíteni. Az első félidő 19. percében Nagy Márk szerezte meg az első gólt. Varga Milán robogott el a bal oldalon, két védő sem tudta szerelni, balról belőtte a labdát, egy vendégvédő és Nagy Márk egyszerre csúszott be a labdáért, a védő menteni akart, de Nagy Márkról a kapuba vágódott a labda, 1-0. A Varga , sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, egy percre rá ugyanis Stojanovic Milos rajtolt rá a védők mögé beívelt labdára és helyezett Ámann mellett a kapuba, 1-1. Az első játékrészben újabb gól nem esett.

labdarúgás, Harta, magyar kupa,
A győztes Harta az öltözőben a kupamérkőzés után
Fotó: Harta SE

A második játékrészben folytatódott a küzdelem a meleggel és az ellenféllel, a 63. percben aztán a hartaiak egyik nyári igazolása, Báló Tamás újra megszerezte a vezetést. A középpályáról indították Bálót, aki a bal oldalon tört előre, majd éles szögből kilőtte a hosszú alsó sarkot, 2-1. Erre a gólra is jött válasz, ekkor azonban már tizennyolc percet kellett várni az egyenlítésre. A jánoshalmi Erhardt Dominik tolta befelé a labdát, majd jó 20 méterről nagy gólt lőtt a hosszú fölső sarokba, 2-2. A 87. percben aztán a másodperc néhány töredékéig úgy tűnt, hogy eldőlhet a csata a vendégek javára, Ribár Milánnak a húsz méterről megküldött bombája nyomán a labda ugyanis a kapufán csattant, majd lefelé csapódott, viszont a gólvonal előtt pattant le. Már-már úgy festett, hogy túlórára kényszerülnek a csapatok, amikor a 90. percben egy gyors hazai kontra során Báló kapta a térfél közepén a labdát, azonnal kitette a bal oldalon meginduló Varga Milánnak, aki néhány méteren át vezetgette, majd balról, tíz méterről a hosszú alsó sarokba bombázott, 3-2. Válaszra ezúttal már nem maradt idő, így egy végig harcos, kitűnő, igazi kupamérkőzésen a Harta jutott tovább a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába.

Sümegi József, a Harta technikai vezetője: – A nagy meleg azért rányomta a bélyegét erre a meccsre. Az elején mind a két csapat tapogatózott, ugyanakkor a kánikula dacára sem volt egy lagymatag mérkőzés, sőt, egy jóiramú meccset vívott a két gárda. A Jánoshalma talán kivárásra játszott, inkább visszaálltak, és abból próbáltak veszélyes kontrákat vezetni. Én úgy érzem, hogy nálunk volt többet a labda, tehát a labdabirtoklás tekintetében fölényben voltunk, de ez igazából semmit nem jelent, mert erre még nem adnak pontokat meg gólokat. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy összességében rászolgáltunk a továbbjutásra. 2-2-nél a Jánoshalma is eldönthette volna a mérkőzést, ugyanakkor azt, hogy akkor szerencsénk legen, véleményem szerint megérdemeltük, mert többet tettünk a továbbjutás érdekében. Nagyon örülünk a továbbjutásnak, izgatottan és motiváltan várjuk a sorsolást és a következő fordulót.

Sarok Attila, a Jánoshalma technikai vezetője: - Ebben a rekkenő hőségben mind a két csapat előtt le a kalappal, óriási meccset játszott a két gárda. Így, ilyen játékkal, ilyen küzdőszellemmel, amilyet ma tanúsítottak a Jánoshalma mezben a játékosok, nem szégyen kikapni. Egy hazai pályával és egy góllal volt jobb a Harta. Az eredmény alakulhatott volna fordítva is, a fiúk mindent elkövettek annak érdekében, hogy mi jussunk tovább a harmadik körbe, de ezen a napon a hazai csapat szerencsésebbnek bizonyult, nekünk kijött a hajrában a kapufáról a labda, ők viszont be tudtak találni a mi kapunkba. Gratulálunk a Hartának, és további sok sikert kívánunk nekik a Magyar Kupában. 

Harta SE-Jánoshalmi SE 3-2 (1-1)

Harta, vezette: Bálint Dániel (Juhász Szabolcs, Szabó Richárd)

Harta: Ámann – Pribék, Fekete (Csomor 93.), Nagy M., Csehi (Gugyella 74.), Ivacs, Mihály, Vajda, Németh, Varga M., Báló. Technikai vezető: Sümegi József.

Jánoshalma: Lengyel – Rádai, Zsoldos, Busa, Stojanovic (Rajsli 71.), Jesic, Gáspár, Nagy R., Szabó Sz., Papp, Ribár (Erhardt 46.). Technikai vezető: Sarok Attila.

Gól: Nagy M. a 19., Báló a 63., Varga M. a 90. illetve Stojanovic a 20., Erhardt a 81. percben.

Sárga lap: Németh 38., Pribék 67., Fekete 73. illetve Rádai 27., Szabó Sz. 77. perc. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában