Labdarúgás

2024.08.31. 20:15

Győzött a Kunbaja az SC Hírös-Ép vendégeként

Az előző idényben az utolsó előtti helyen záró SC Hírös-Ép a tavalyi ezüstérmes Kunbaját fogadta a vármegyei első osztályú bajnokság 2. fordulójában. A végig küzdelmes mérkőzést megérdemelten nyerte meg a vendégcsapat.

Vincze Miklós

A nagy meleg dacára rögtön a kezdés után nagy csata bontakozott ki a pályán, mind a két fél nagy energiákat mozgósított a siker érdekében. A nyáron megerősödött SC Hírös-Épnek ez volt az idei első mérkőzése – miután az első fordulóbeli elmaradt –, szerettek volna jól bemutatkozni, a Kunbaja pedig az első győzelmét akarta megszerezni, miután az első körben döntetlenre végzett a Soltvadkert vendéglátójaként. Enyhe vendégfölény jellemezte az első perceket, ez a dominancia a 9. és a 10. percben négy vendégszögletben csúcsosodott ki, a kapuba azonban nem találtak be a vendégek. A 11. percben Nemesvári szerzett labdát és indította Gavulát a bal oldalon, aki – a rá jellemő módon – elképesztően nagy vágtát vágott ki, a középre lőtt labdája is jó volt, a védők azonban mentettek. A 16. percben Ikotic passzolt előre Kokljevcinek, aki egy jó csellel lerázta a védőjét, majd ballal, 18 méterről lőtt, a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A labdabirtoklás tekintetében fölényben volt a vendégcsapat, a hazaiak azonban szívósan védekeztek, és folyamatosan keresték a kontravezetés lehetőségét. A 27. percben két előre passz után Todic kapott remek labdát, jobbról, tíz méterről meg is próbálta a kapuba juttatni, a kapujából remek érzékkel kilépő Kormos azonban menteni tudott. Egy percre rá Ivandekic eresztett meg 30 méterről egy lövést, de nem talált kaput. Egy percre rá Ikotic passza nem volt ugyan pontos, Susnjar mégis le tudott csapni a labdára, 18 méterről, balról nagy lövést eresztett meg, Kormos ismét nagyot védett. Két percre rá Kokljevci szolgálta ki két csel után Susnjart, aki középről, laposan lőtt, Kormos ezúttal is menteni tudott. A 39. percben Masalusic nyeste a labdát mesterien Susnjarnak, ő egyből Kokljevcihez továbbított, aki tíz méterről, középről jobbal a kapu jobb oldalába helyezett, 0-1. A 40. percben Susnjar durrantót balról a hosszú ficak fölé.

Bevonulnak a csapatok az SC Hírös-Ép-Kunbaja mérkőzésre. 
Fotó: Vincze Miklós

A foltyatásban továbbra is nagy küzdőszellem jellemezte mind a két csapatot, a vendégeknél mintha az első félideihez képest több lett volna a pontatlanság, Masalusic Nikola ezt ki is szúrta, és elkezdte frissíteni a csapatát. Az 58. percben egy jó hazai indítást követően Glisic a 16-oson kívülre futva volt kénytelen menteni Gavula elől, de megoldotta a szituációt. Négy percre rá a nemrég beállt Damjanovic tört előre, kitette a labdát balra Susnjarnak, aki balról, tíz méterről okosan gurított a hosszú sarok irányába, csakhogy néhány centimétert tévedett. Érdekes szakasza volt ez is a mérkőzésnek, a Kunbaja érezte, hogy a mezőnyfölény dacára pórul járhat, ha nem rúgja be a második gólt, a hazaiak pedig igyekeztek mielőbb egyenlíteni. A 70. percben a jobb oldalon kevergettek a vendégek, az egy perccel korábban beállt Vujkocivoit – noha nem nála volta a labda – a hazaiak a 16-os sarkánál, a 16-oson belül buktatták, 11-es. Susnjar állt a labda mögé, és a jobb alsó sarokba lőtt. 0-2. A 79. percben Gavuva eresztett meg az oldalvonal közeléből, harminc méterről egy hatalmas lövést, a labda elsuhant a hosszú sarok mellet.t Négy percre rá Ivanisevic passzolt Vukoiicichoz, aki középről a bal alsó sarokra pörgetett, Kormos bravúrral mentett. A hazaiakat dicséri, hogy kétgólos hátrány ellenére sem adták föl. A 84. percben Gavula lőtte be balról a labdát, Patvaros átvette, majd a léc alá zúdított, ám mivel a kezét is érintette a labda, a gól érvénytelen lett. A lefújás előtt Gavula próbálkozott még egyszer balról, éles szögből, a labda azonban ezúttal is elsuhant a hosszú sarok mellett. Ivanisevic kecsegtető helyzetből leadott, Kormos által szépen mentett lövése zárta a találkozót.

Mind a két csapat sokat tett a jó eredmény érdekében, de a több helyzetet kidolgozó, a mérkőzést a kilencven perc nagyobbik felében a kezében tartó Kunbaja megérdemelten győzött.

– Nagyon örülünk a győzelemnek – nyilatkozta a lefújást követően Jovetic Aleksandar, a Kunbaja csapatkapitánya. – Nem volt könnyű, ugyanis az első játékrészben hiába volt jó 70 százalékban nálunk a labda, és hiába dolgoztunk ki helyzeteket, sokáig nem tudtunk a kapuba találni. Ez végül az első félidő végén sikerült. A második játékrészben hasonló maradt a játék képe, viszont a hazai gárda érezhetően nem adat föl, ezért nagyon kellett a győzelemhez a második gól, amely nagyon jókor érkezett. Az eredménnyel, a nyújtott teljesítménnyel elégedettek lehetünk, a helyzetkihasználásunkon javítanunk kell.

SC Hírös-Ép Egyesület-Kunbajai SE 0-2 (0-1)

Kecskemét, vezette: Allaga Iván (Szász Gyula, Aros Robin)

SC Hírös-Ép: Kormos – Szász (Tóth B. 77.), Palatinus, Rákóczi, Győrfi, Patvaros, Gavula, Nemesvári (Maczelka 70.), Gréczi, Bessenyei, Balázs (Kövecs 76.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Kunbaja: Glisic – Kujundzic, Kokljevci, Ivandekic, Ikotic (Vujkovic 68.), Sinkovic (Damjanovic 53.), Susnjar (Ivanisevic 76.), Masalusic, Vukoicic, Jovetic, Todic (Csorba 58.). Technikai vezető: Varga Zoltán.

Gól: Kokljevci a 39., Susnjar a 71. percben.

Sárga lap: Nemesvári 51. illetve Susnjar 45., Kujundzic 85. perc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában