A kecskeméti Kocsis Manó álma, hogy az első magyarként NFL-be jusson

– Többször hallottunk már olyanról, hogy tehetséges magyar fiatal érettségi után szerencsét próbálhat az Egyesült Államokban, azonban Ön már középiskolásként, 17 évesen a tengerentúlra került. Minek köszönhetően?

– Van egy ügynökség, amely segít a tehetséges magyar sportolóknak az USA-ba jutni. Leginkább kosárlabdázókkal foglalkoznak, de megkerestük őket, hogy milyen lehetőségeim lennének. Felvették a kapcsolatot az amerikai edzővel és az iskolával, és miután nyitottak voltak a fogadásomra, már „csak” bizonyítanom kellett. Videóbeszélgetéseken, mélyebb interjúkon, teszteken kellett megfelelnem, illetve a játéktudásomat videókon úgymond prezentálnom. Miután a felvételi eljárás minden elemében jól teljesítettem, ösztöndíjat kaptam.

– Magyarországon egyre népszerűbb az amerikai futball, de azért nem hemzsegnek a sportággal foglalkozó klubok hazánkban. Hol kezdte el?

– Hét évvel ezelőtt kezdtem el pályafutásomat a Kecskemét Longhorns-nál, amely a dabasi klub kihelyezett csapata volt. A sportot a bátyámon keresztül ismertem meg, ő mutatta ezt meg nekem. Először a kertben dobáltunk, hajnalban meccseket néztünk. Miután fejlődtem, már Dabasra jártam, majd jelezték nekem az edzőim, hogy komolyabban kellene ezzel foglalkoznom, így az Újpest Bulldogs-hoz kerültem. Onnan jutottam ki 17 évesen a Minnesota állambeli, Minneapolis melletti Saint Paul városába.

– Az Egyesült Államokban kis túlzással ezzel a sportággal születnek a gyerekek, rendkívül komoly szinten űzik ezt a sportot. Hogyan tudta ezt kompenzálni, és Magyarországról, kevesebb edzéssel is bekerülni egy kinti csapatba?

– Ez egy érdekes történet, hiszen amikor a Kecskeméti Református Gimnázium tanulója voltam, érkezett hozzánk az USA-ból egy lektor, Cullen Ellis. Azért jött Európába, mert világot szeretett volna látni, és így jelentkezett lektornak. Hogy, hogy nem, ő amerikai futballedző és hamar összebarátkoztam vele, hiszen pár évvel idősebb csak nálam. Olyan jóban lettem vele a sport miatt, hogy hozzánk is költözött, a mi családunkkal töltötte a karácsonyt. Edzőként rengeteg tanáccsal látott el, egyéni edzésterveket állított össze, ami nagymértékben hozzájárult a fejlődésemhez. Azóta már ő is visszatért Amerikába, jelenleg Dél-Karolinában edző, és folyamatosan tartom vele a kapcsolatot.

– Milyen poszton játszik?

– Linebacker pozícióban játszok, ami azt jelenti, hogy a védelmet erősítem, és a célunk, hogy az ellenfél futóit vagy elkapóit megállítsuk. Az amerikai futballban a cél a területszerzés, a támadócsapatnak folyamatosan előre kell haladnia, nekem ezt kell megakadályoznom, földre kell vinnem a támadókat. A következő évben viszont már a labda mindkét oldalán játszani fogok, hiszen nemcsak a védőknél, de a támadóknál is lesz szerepem futójátékosként.

– Amerikában az oktatás mennyire van összehangolva a sporttal?

– Nagyon össze van hangolva, hiszen a diákok az iskolai csapatokban játszanak, nem külön kluboknál, mint Magyarországon. Ha sportról van szó, a tanárok elnézőek. A fontos meccsek előtt nem várják el, hogy tesztet írjunk. Az iskola minden sportcsapatát fókuszba helyezik, a diáktársak és a tanárok járnak a meccseinkre, mi is járunk más csapatok mérkőzéseire.

– Mi volt eddig a legnagyobb sportélménye?

– Sosem felejtem el, amikor életem első pick-six-jét szereztem. (A pick-six az amerikai fociban az, amikor a védő csapat egyik játékosa a támadó csapattól megszerzi a labdát, és azzal végig tud futni a pályán, így védő létére 6 pontot szerez csapatának – a szerk.). A meccseken van helyszíni kommentátor, kiabálta a nevemet, másnap az iskolában megdicsértek, még a tanárok is gratuláltak.

– Maga az oktatási rendszer is teljesen más, mint itthon?

– Igen, már középiskolában kreditrendszer alapján tanulunk. Nekem például matematikából megvan már a szükséges kreditmennyiségem, így az utolsó évemben azt már nem kell tanulnom. Vannak hasonló tantárgyak kint, mint itthon, de mondjuk a történelmet csak két évig tanítják, egy évig az amerikai-, egy évig a világtörténelmet. Természettudományok közül csak egyet kell tanulni, és ki lehet választani, hogy melyiket szeretnéd. Most jön nekem az utolsó évem a középiskolában, és lesz olyan tantárgyunk, amelynek célja, hogy ténylegesen a felnőtt létre készítsen fel, hiszen adózási formákat fogunk például tanulni.

– Hogy néz ki általában egy napja?

– Kollégiumban élek. Közös reggeli után megyünk az iskolába, ahol általában nyolc órám van. Ezután jön az edzés, amely háromórás. Heti kétszer kondiedzésünk van, így előfordul, amikor napi két tréningünk is van.

– Pályán kívül milyen élményekkel gazdagodott az előző évben Amerikában?

– Az egyik legnagyobb élményem szintén a sporthoz köthető, hiszen elvittek minket egy NBA-meccsre (észak-amerikai profi kosárlabdaliga – a szerk.). Ha a külföldi diákok jól tanulnak, elviszik őket meccsre jutalomként, így voltam ott egy Minnesota kosármeccsen. Több külföldi diák is jár az iskolánkba, és hamar befogadtak minket. Nagyon jó közösségbe kerültem, barátokat szereztem, barátnőm is van. Amerikai, olasz, és afrikai barátaim is lettek.

– A külföldiek szintén a sport miatt vannak ott?

– Sokan igen, az olasz barátom kosárlabdázik, de sokan a tanulmányok miatt kerültek az USA-ba. Az, hogy én magyarként az amerikai foci miatt vagyok ott, különlegesnek számít, hiszen a csapatunkban két brazilon kívül mindenki amerikai. 

– Magyar származású már igen, de magyar állampolgár még nem szerepelt az NFL-ben. Ez a végső célja?

– Célnak nem, inkább álomnak nevezném. Szavakkal nem is tudom leírni, mit jelentene nekem, ha bekerülnék az NFL-be. Rengeteget kell ezért dolgozni, de talán ez a varázsa. Motivál, hogy olyat érnék el, ami magyarként tényleg egyedülálló.

– Vannak-e még más magyarok is, akik jó eséllyel pályáznak arra a címre, hogy az első NFL-játékosok legyenek, vagy esetleg azzal, hogy már középiskolásként elkezdte az amerikai pályafutását, Ön áll ehhez a legközelebb?

– Két korábban Újpesten játszó barátom is kikerült most az USA-ba, illetve van pár magyar fiatal, akik egyetemi csapatokban játszanak. Nem tudom megítélni, hogy milyen közel vagyok az álmomhoz. Azt mondanám, hogy látom a jéghegyet, tudom, hogy mennyit kell azért tenni, hogy ezt a távol lévő és nagyon magas jéghegyet meg tudjam mászni.

– Következő éve lesz az utolsó a középiskolában. Utána jöhet az egyetem?

– Igen, az utolsó évben a maradék krediteket kell összeszednem, ezután jön a roham, hogy bekerüljek egy egyetemre. Nem lesz könnyű, de már vannak érdeklődők, és bízom benne, hogy a következő nyáron már egy egyetemi csapat tagjának vallhatom magam.