Wittmann Krisztián az évek során kecskemétivé vált

Közel 20 éve, hogy megkezdte NB I.-es karrierjét a magyar kosárlabdában Wittmann Krisztián, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatkapitánya. Akkor még nem gondolta volna, hogy valaha majd az 500. bajnoki meccsére készülhet a legjobbak között, ám szerdán ez a nap is eljött. A honi kosárlabda legendájává avanzsált játékos 2003 októberében, a székesfehérvári csapatban lépett először pályára az NB I.-ben, majd 2009-ben tette át a székhelyét a hírös városba. 
 

– 2009-ben jöttem Kecskemétre, nem egyedül, velem tartott Sztojan Ivkovic edzőként és több játékostársam is. 

Teljesen ismeretlen közeg tehát nem fogadott. Az azonnal látszott, hogy a szurkolók, a város befogadó közösség, mindnyájunkat nagy szeretet övezett. Már akkor érezhető volt, hogy családias közeg a kecskeméti. Ez a mai napig megvan. Sokszor ismételjük ezt, de valóban így van, itt mindenki segíti a másikat, összetartás van, mint egy családban. Ez szimpatikus volt, most is tetszik, ezért is kötődöm Kecskeméthez, és az itt élő, dolgozó emberekhez. 
 

Sok szép eredményt elért – a 18 idényben kétszer lett aranyérmes, kétszer ezüstérmes és kétszer bronzérmes a magyar bajnokságban –, de a szívének különösen kedves az elmúlt hétvégén a Magyar Kupában megszerzett bronzérem. – Ezt az idei évet mindenképpen a kiemelkedőek között tartom számon. 37 éves leszek, és azt mondom, ne legyen így, de lehet, hogy ez az utolsó érem, amit nyertem játékosként. Ha így alakul, akkor boldog vagyok, hogy ezt Kecskeméten, a KTE-vel sikerült begyűjteni. Ez számomra egy arannyal felérő medál. 

Wittmann Krisztián Kecskeméten él feleségével, két gyermekével, és korábbi nyilatkozataiban is többször említette már, hogy Kecskeméten képzeli el a jövőjét. Ezt ma is tartja. 
 

– Megnyugtató biztonságban érezzük itt magunkat, stabil háttér van a kosárlabda mögött. Mindig számíthattunk a klubvezetésre, dolgozóira, bármiben is kellett segítség. A város adottságai is kedvezőek a családunk számára, szeretünk itt élni. Közel élnek a nagyszülők is, úgyhogy minden tekintetben abszolút ideális ez a hely nekünk. 
 

Wittmann Krisztián, amikor az ideje engedi, az Akadémián is szerepet vállal. Bár most még természetesen a játék az első. 

– Jelen pillanatban viszonylag keveset tudok segíteni az U18-as csapatnál, de a meccseken ott vagyok mindig, és amikor csak tudok tanácsot adni, megteszem. 

Nekem nagyon tetszik az itteni utánpótlás-nevelés vonal. Felemelő érzés azt látni a gyerekeken, hogy figyelnek, megfogadják a tanácsokat, és ha sikerül megvalósítani ezeket a pályán, az tényleg nagy dolog. Ez a szépsége az edzői pályának. Most még erre nem tudok százszázalékosan összpontosítani, jelenleg a felnőttcsapat sikeressége a prioritás. A jövőben viszont szeretnék edzőként dolgozni, tanítani. 
 

Hogy ezt megfelelően láthassa el, ahhoz példaképei vannak bőven. – Minden edzőmnek hálás vagyok a kezdetektől, hiszen nélkülük nem juthattam volna évről évre előrébb, egészen az NB I.-ig. Nem titok, hogy Ivkovics Sztojannal különleges kapcsolatom van, szinte a pályafutásom kilencven százalékát végigkísérte. Neki nagyon sokat köszönhetek. 

Forray Gáborral is sok éven át dolgoztunk együtt, most is együtt érjük el a sikereket. 

Váradi Kornélt is szeretném megemlíteni, hiszen az U18-as csapatnál dolgoztunk korábban együtt edzőként, illetve játékosa is voltam nem is olyan rég. Őt is nagy tudású szakembernek tartom. Mindenkinek hálás vagyok, aki valaha edzőm volt, mert hozzájárultak ahhoz, hogy fejlődni és bizonyítani tudjak, eljussak idáig. 
 

A szerdai ünnepség után – amely családias volt a szó minden értelmében, hiszen együtt ünnepelt a KTE, mint nagy család, de természetesen Wittman Krisztián családja is jelen volt a jeles alkalmon – adódik a kérdés, hogy hány mérkőzés lehet még benne a pályafutásban. Wittmann Krisztiánnak a karrierje végéig szóló szerződése van a klubbal, tehát ez a szám még növekedhet. – Volt már rá példa, hogy negyvenévesen is aktívan játszottak az élvonalban. Jósolgatni most nem szeretnék, de ameddig fizikálisan és mentálisan is olyan állapotban vagyok, hogy képes vagyok a csapat hasznára lenni, addig szeretnék játszani. 
 

Az 500-as jubileumot ünneplő családi körben itt volt Kecskeméten a játékos édesapja, Wittmann Géza is. Természetesen gyerekek a szüleik előéletét csak vázlatosan ismerhetik, egy gyermek a szülei pályáját a születése előtti időszakot tekintve csak nagy vonalakban láthatja, de Wittmann Krisztiánnak mégis megkockáztattunk egy, az édesapával kapcsolatos, a téma elnagyoltsága miatt megalapozatlanul konkrétnak látszó kérdést. Egészen pontosan azt, hogy tudja-e, hogy hol volt és mit csinált az édesapja az ő megszületése előtt majdnem pontosan két hónappal, 1985. március 20-án, estefelé. Így válaszolt: – Ezt az egyet véletlenül tudom. Azon az estén ő focizott, Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban, a Manchester United ellen, az UEFA kupa elődöntőjébe jutásért vívott visszavágón, és a 19. percben gólt rúgott a Manchesternek. Szabadrúgást végzett el – folytatja kérdés nélkül Wittmann Krisztián –, a labda megpattant a sorfalon, és így jutott a kapust becsapva a hálóba. (És ez a gól jelentette egy sikeres büntetőpárbajjal megspékelve az UEFA-kupa elődöntőjébe jutást. A szerk.) Gyakran vissza szoktuk nézni apukámmal ezt videón, és én mindig azt mondom neki, hogy szerintem ha nem ér bele a sorfal, akkor fölé ment volna. Apukám viszont bölcs mosollyal hárítja el a felvetésemet, ő ugyanis tudja, hogy ha a sorfal nem ért volna bele, akkor még nagyobb gól lett volna. 
 

Márpedig az apák azért mindig jobban tudják. 
 

Wittmann Krisztán pedig ma már az 501. meccsén léphet pályára, ugyanis a Duna Aszfalt–DTKH Kecskemét szombaton Oroszlányban lép pályára, a középházi rájátszás második fordulójában. A mérkőzés este 18 órakor kezdődik.